Need for Speed Underground 2 teszt: amikor a tuning még nem menüpont volt, hanem életérzés
Ez a Need for Speed Underground 2 teszt nem csak arról szól, hogy egy 2004-es autós játék mennyire öregedett jól. Sokkal inkább arról, hogy miért ragadt be ennyire erősen egy egész gamer generáció fejébe. Mert az Underground 2 nem hibátlan játék. Nem is volt az. Viszont volt benne valami, amit azóta rengeteg autós cím próbált visszahozni: éjszakai hangulat, tuningőrület, saját autó érzés és egy város, amelyet nem a mérete, hanem a stílusa tett emlékezetessé.
A Need for Speed Underground 2 2004-ben, platformtól és régiótól függően eltérő napokon jelent meg. A fő PC-s és konzolos változatokat az EA Black Box fejlesztette, a játékot pedig az Electronic Arts adta ki. Nem szimulátor volt, nem realisztikus autós iskola, nem komoly versenytechnikai bemutató. Ez egy arcade utcai versenyjáték volt, amely pontosan tudta, mit akar adni: neonfényes Bayview-t, tuningolható autókat, driftet, draget, sprintet, URL-versenyeket, outrun kihívásokat, garázsban töltött perceket, és azt az érzést, hogy az autód tényleg a te kezed alatt formálódik.
És lehet, hogy pont ezért beszélünk róla még ma is.
Mert az Underground 2 sokaknak nem csak egy régi Need for Speed. Hanem emlék. Egy korszak, amikor még nem napi kihívások, szezonok, battle passok és online jutalomrendszerek adták az autós játékok ritmusát. Hanem az, hogy kiválasztottad a kocsidat, megnyertél pár versenyt, vettél rá új alkatrészt, túlzásba vitted a spoilert, feltetted a neont, aztán elindultál Bayview éjszakai utcáin.
Mai szemmel már bőven lehet belekötni. A tempó néha lassú. A versenyek ismétlődnek. A mesterséges intelligencia nem mindig elegáns. A grafika technikailag nyilván öregedett. De a lényeg nem kopott el teljesen.
A Need for Speed Underground 2-nek még mindig arca van.
Need for Speed Underground 2 teszt mai szemmel: miért működik még mindig?
Az Underground 2 egyik legnagyobb ereje az volt, hogy nem akart mindent egyszerre. Nem akart szimulátoros közönséget, online közösségi teret, filmes akciójátékot és végtelen tartalomgyárat egyszerre kiszolgálni. Volt egy tiszta alapötlete: éjszakai utcai versenyzés, tuning, saját autó, városi szabadság.
Ennyi.
És ezt nagyon jól eltalálta.
A vezetés arcade volt, könnyen érthető és gyorsan szerethető. Nem kellett órákig tanulni, hogyan viselkedik az autó. Nem kellett mérnöki pontossággal állítgatni mindent, hogy élvezhető legyen. Beültél, mentél, csúsztál, előztél, hibáztál, visszahoztad, megnyerted. Az Underground 2 nem akarta túlmagyarázni magát, és ez nagy előnye volt.
Persze volt benne fejlesztés, teljesítményhangolás és finomabb beállítás is. Ott volt például a dyno tuning, ahol az ember belepiszkálhatott az autó karakterébe. De a játék lényege nem az volt, hogy autómérnököt csináljon belőled. Hanem az, hogy elhidd: ez a gép a tiéd.
Ez ma már ritkább, mint elsőre gondolnánk.
Sok modern autós játék nagyobb, szebb és technikailag sokkal fejlettebb. Több autó van bennük, részletesebb a fény, látványosabb az eső, komolyabb a hangzás, kényelmesebb a térkép. Mégis sokszor hiányzik belőlük az az egyértelmű, könnyen megfogható érzés, amit az Underground 2 adott.
Ez nem azt jelenti, hogy minden jobb volt régen. Erről már írtunk külön is, amikor azt boncolgattuk, miért érezzük sokszor jobbnak a régi játékokat. Inkább arról van szó, hogy az Underground 2 nem szégyellte a saját túlzásait. Hangos volt, neonfényes volt, néha ízléstelen volt, de önazonos.
Ez volt az egyik titka.
Bayview nem hatalmas volt, hanem emlékezetes
Bayview mai szemmel nem óriási nyílt világ. Nem olyan térkép, amelynek már a megnyitásakor elfáradsz az ikonoktól. Nincs tele százféle melléktevékenységgel, gyűjtögetnivalóval és mesterségesen felfújt tartalommal.
Mégis működik.
Azért, mert Bayview nem puszta háttér volt. Inkább egy hangulati tér. Egy éjszakai város, amelyet a fények, az esős aszfalt, az alagutak, az autópályaszakaszok, a hegyi utak, a boltok és a versenyhelyszínek tettek emlékezetessé. Nem az volt a fontos, hogy minden sarkon történjen valami. Hanem az, hogy amikor vezettél benne, elhitted: ez a város az utcai versenyzésről szól.
Ez nagy különbség.
A modern nyílt világok sokszor tartalmasabbak, de nem feltétlenül karakteresebbek. Lehet egy térkép hatalmas, ha közben nincs egyetlen erős érzés, amit később társítani tudunk hozzá. Bayview nem volt tökéletes, de könnyű felidézni. Ha valaki kimondja, hogy Underground 2, szinte azonnal beugrik az éjszakai város, a neon, a vizes út, a tuningbolt és az a furcsa érzés, hogy csak még egy kört mennél.
Sok mai open world játék pont itt vérzik el. Nem azért, mert kevés bennük a tartalom, hanem mert a tartalom mögül hiányzik az arc. Erről korábban már írtunk, amikor azt néztük meg, miért érződik sok modern nyílt világ üresnek. Az Underground 2 jó ellenpélda: nem nagyobbnak akart látszani, hanem emlékezetesebbnek.
És ez sikerült neki.
A tuning nem extra volt, hanem a játék szíve
Ma rengeteg autós játékban van testreszabás. Színek, matricák, felnik, body kitek, spoilerek, kipufogók, teljesítménycsomagok. Papíron sok modern cím részletesebb vagy kényelmesebb testreszabást kínál, mint az Underground 2. Mégis gyakran sterilnek érződik az egész. Mintha csak egy menüpont lenne a sok közül.
Az Underground 2-ben ez más volt.
Nem menüből választottál egy kész stílust. Te raktad össze. Néha rondán. Néha túlzásba esve. Néha olyan spoilerrel, amit ma már letagadnál. De a tiéd volt.
Amikor megvetted az első komolyabb alkatrészt, amikor végre új felnit raktál a kocsira, amikor megváltoztattad a festést, amikor felkerült a neon, az nem csak kozmetikai állítgatásnak tűnt. Legalábbis akkor nem. Azt érezted, hogy épül valami. Hogy a gép egyre jobban hozzád tartozik.
Ezért emlékszik sok játékos nem is konkrét futamokra, hanem autókra.
A játékosok sokszor olyan autókra emlékeznek, mint a Nissan Skyline GT-R, a Mazda RX-7, a Toyota Supra, a Mitsubishi Eclipse vagy a Nissan 240SX. Ezek nem csak választási lehetőségek voltak. Ezekből saját történet lett. Ki mivel kezdett? Ki mit épített belőle? Ki tolta túl teljesen az optikát? Ki próbált ízléses autót csinálni, és ki épített neonfényes szörnyet?
Az Underground 2 tuningja nem mindig volt ízléses, de nagyon őszinte volt.
Ez a kétezres évek utcai tuningfantáziája volt, annak minden túlzásával együtt. Nagy szárnyak, harsány színek, látványos matricák, fények, hangos zene, agresszív optika. Mai szemmel néha sok. Akkor viszont pontosan ez volt benne a vonzó.
A játék nem kinevette ezt a világot, hanem komolyan vette.
A versenyek egyszerűek voltak, de volt ritmusuk
Az Underground 2 versenyei nem voltak forradalmiak, de jól illeszkedtek a játék hangulatához. Voltak körversenyek, sprintek, drag futamok, drift események, URL-versenyek és outrun kihívások. Nem mindegyik öregedett egyformán jól, de együtt elég változatosságot adtak ahhoz, hogy a karrier sokáig húzza az embert előre.
A drag versenyekben ott volt az egyszerű, de feszült váltásritmus. Egy rossz váltás, egy rosszul időzített sávváltás, és már borult is a futam. A drift nem volt mély szimuláció, de akkor sokaknak pont elég volt ahhoz, hogy rákapjanak. Az outrun kihívások pedig jól kihasználták Bayview nyitottabb felépítését, mert azt éreztették, hogy a városban nem csak kijelölt események vannak, hanem bármikor történhet valami.
A URL-versenyek más tempót adtak. Zártabb, pályaszerűbb események voltak, ahol kicsit jobban előjött a klasszikus versenyjátékos érzés. Nem ezek miatt lett legendás az Underground 2, de kellettek ahhoz, hogy ne csak ugyanazt a városi kört fusd újra és újra.
És igen, voltak furcsaságok is.
Az SUV-k például mai szemmel kicsit idegennek hatnak ebben a világban, de pont ettől korszakjellegűek. Akkoriban a játék nem finomkodott. Beletette, ami látványosnak, menőnek vagy éppen divatosnak tűnt. Nem minden döntése volt elegáns, de sok döntése emlékezetes lett.
Ez sokat elmond róla.
Rachel, a magazinborítók és a karrier érzése
Az Underground 2 karrierje nem volt mély történet, de volt benne keret. Rachel Teller, a telefonhívások, az üzenetek, a versenyek fokozatos megnyílása, a DVD- és magazinborítós előrehaladás mind hozzátettek ahhoz, hogy ne csak egymás után pakolt futamokat lássunk.
Nem kell ezt túlmisztifikálni. A történet nem volt erős. Senki nem azért emlékszik az Underground 2-re, mert drámai karakterívet vagy komoly narratívát kapott benne. De a játék adott egy laza keretet, amelybe bele lehetett helyezkedni. Volt oka annak, hogy újabb versenyeket akartál nyerni. Volt jelentősége annak, hogy az autód egyre látványosabb lett. Volt egyfajta „felkerülök a térképre” érzés.
A magazinborítók különösen jól működtek ebből a szempontból. Nem voltak bonyolultak, mégis azt sugallták, hogy a gépedet nem csak te nézed a garázsban, hanem a játék világa is reagál rá. Mintha a Bayview-féle tuningkultúrában tényleg lenne súlya annak, amit építesz.
Ez apróságnak tűnik, de sokat adott az élményhez.
A modern játékok gyakran sokkal több narratívát, karaktert és átvezetőt használnak, mégsem mindig érződik személyesebbnek az egész. Az Underground 2 kevesebbet mondott, de jobban hagyta, hogy a saját autód legyen a történet középpontja.
Ezért működött.
Ami mai szemmel már gyengébb
Az Underground 2-t nem kell szent tehénként kezelni. Bőven vannak hibái, és ezek ma sokkal jobban látszanak.
Az egyik gond a tempó. A játék néha lassan adja az új dolgokat. Eleinte élmény felfedezni Bayview-t, később viszont előfordul, hogy az ember már csak gyorsabban haladna. A boltok keresése, az egyik helyről a másikra autózás és a karrier nyújtása ma már nem mindenkinek lenne türelmes élmény.
A másik gond az ismétlődés. A versenytípusok jók, de hosszabb távon sok futam hasonló ritmusra épül. Egy pont után nem mindig az új élmény visz előre, hanem az, hogy végre megnyíljon a következő fejlesztés, autó vagy vizuális elem.
A mesterséges intelligencia sem mindig elegáns. A régi arcade autós játékok gumiszalagos ellenfélkezelése itt is érezhető. Néha úgy tűnik, hiába mész jól, az ellenfelek valahogy mégis visszaérnek. Máskor egy apró hiba túl nagy büntetésnek érződik.
És ott van a klasszikus rendőrségi üldözések hiánya is.
Ez különösen érdekes, ha a Most Wanteddel hasonlítjuk össze. Az Underground 2 utcai versenyzős hangulatot ad, de nem épít rendőrségi üldözésekre. Emiatt tisztább tuningjáték marad, viszont hiányzik belőle az a káosz és adrenalin, amit sokan később a Need for Speed egyik fő védjegyeként szerettek meg.
Ez nem feltétlenül hiba. Inkább iránykülönbség.
Az Underground 2 nem üldözéses akciófantázia. Az Underground 2 tuningos városi álom.
Underground 2 vagy Most Wanted?
Ezt a vitát nem lehet kikerülni.
Sokan a Most Wantedet tartják a jobb Need for Speednek, és teljesen érthető, miért. Erősebb üldözések, emlékezetesebb rendőrségi akciók, feszesebb kampányérzet, ikonikus BMW M3 GTR, látványosabb konfliktus és agresszívebb tempó. A Most Wanted sok szempontból dinamikusabb játék.
Az Underground 2 viszont más miatt erős.
Ott nem a rendőrségi nyomás volt a lényeg, hanem az autóépítés és az éjszakai város. Nem az üldözések miatt emlékszünk rá, hanem azért, mert elhitette velünk, hogy van egy saját autónk, amit lépésről lépésre alakítunk. A Most Wanted akciófilm. Az Underground 2 tuningos városi álom.
Ezért nincs egyértelmű válasz.
Ha valaki a feszültséget, az üldözést és a pörgősebb kampányt szereti, valószínűleg a Most Wantedet mondja jobbnak. Ha valaki a tuningot, a hangulatot, az éjszakai autózást és a saját gép építését keresi, annak az Underground 2 marad a csúcs.
Pont ettől jó téma még ma is.
Nem lezárt kérdés, hanem játékosvita.
Miért nehéz lenne ma ugyanígy visszahozni?
Sokszor hallani, hogy az EA-nak csak újra kellene csinálnia az Underground 2-t modern grafikával. Elsőre egyszerűnek hangzik. Szebb Bayview, részletesebb autók, modernebb tuning, jobb hangzás, kényelmesebb irányítás, kész is.
Csakhogy az Underground 2 nem csak funkciókból állt.
Nem elég hozzá az éjszakai város, a tuning és néhány utcai verseny. A játék egy nagyon konkrét korszak hangulatát kapta el. A kétezres évek autós popkultúráját, a tuningőrületet, és azt az utcai autós fantáziát, amelyet a korai Halálos iramban-filmek is népszerűvé tettek.
Ezt ma egy az egyben visszahozni kockázatos lenne. Ha túl hűségesen másolnák, könnyen paródiának hatna. Ha túl modernre csiszolnák, elveszne belőle az a nyers, harsány, kicsit giccses, de szerethető karakter, amitől működött.
Ez az Underground 2 örökségének csapdája.
Lehet szebb autókat csinálni. Lehet nagyobb várost építeni. Lehet részletesebb tuningrendszert adni. De az igazi kérdés az, hogy lehet-e újra olyan játékot készíteni, amelynek ennyire erős, könnyen felismerhető arca van.
Mert az Underground 2 mert valamilyen lenni.
Ez ma talán még nagyobb érték, mint 2004-ben volt.
A nosztalgia szépít, de nem hazudik teljesen
A Need for Speed Underground 2 körül nagyon erős a nosztalgia. Ezt nem érdemes tagadni. Aki gyerekként vagy tinédzserként játszott vele, annak nem ugyanazt jelenti, mint annak, aki ma próbálja ki először. Az emlékek rárakódnak a játékra. A régi gép, a régi monitor, a haverok, az első végigjátszás, az első kedvenc autó, az első komoly tuning mind hozzáad valamit.
Ezért veszélyes, amikor valaki azt mondja: régen minden jobb volt.
Nem volt minden jobb. Az Underground 2 sem lenne ma automatikusan hibátlan játék. Ha most jelenne meg változtatás nélkül, sokan jogosan kritizálnák. Kényelmetlennek tartanák a haladást, kevésnek a változatosságot, régiesnek a rendszereket.
De a nosztalgia attól még nem hazudik teljesen.
Van oka annak, hogy ezt a játékot még mindig elővesszük beszélgetésekben. Van oka annak, hogy sokan máig etalonként emlegetik. Van oka annak, hogy a modern Need for Speed-részeket is gyakran hozzá mérik. Nem azért, mert objektíven mindenben jobb náluk, hanem mert erősebben megmaradt.
Egy játék lehet modernebb, szebb, nagyobb és kényelmesebb, mégsem biztos, hogy több mint húsz év múlva ugyanilyen tisztán fel tudjuk idézni. Az Underground 2-ről viszont elég pár szó: Bayview, tuning, neon, éjszaka, saját autó. És máris megvan az érzés.
Erről szól az is, hogy miért keressük új játékokban a régi érzést. Nem mindig konkrét mechanikákat akarunk vissza. Sokszor azt keressük, hogy egy játék merjen erős hangulatot adni, és ne akarjon mindenáron mindenkinek megfelelni.
Mit tanulhatnának belőle a mai autós játékok?
Nem azt, hogy mindent vissza kell vinni 2004-be.
Nem kell minden modern autós játéknak neonfényes tuningbulivá válnia. Nem kell mindent Underground 2-másolattá alakítani. Az önmagában kevés lenne, és valószínűleg erőltetettnek hatna.
A tanulság inkább az, hogy egy autós játéknak legyen saját személyisége.
Ne csak legyen benne sok autó. Ne csak legyen nagy térkép. Ne csak legyen online mód, szezon, kihívás, ranglista és kozmetikai jutalom. Ezek lehetnek jó dolgok, de önmagukban nem teremtenek emléket. Az emléket az adja, ha a játékos később egyetlen érzéssel tudja azonosítani a játékot.
Az Underground 2 ezt tudta.
Ha valaki rágondol, nem menürendszerek jutnak eszébe. Nem loot, nem szezonális jutalom, nem napi feladat. Hanem egy autó, egy város, egy hangulat.
Ez óriási különbség.
A mai autós játékok sokszor technikailag jobbak, de óvatosabbak. Szebben kidolgozottak, de néha kevésbé mernek túlzóak lenni. Az Underground 2 pont azért működött, mert nem félt a saját stílusától. Nem akart visszafogott lenni. Nem akart mindenkinek tetszeni. Aki ráérzett, annak nagyon betalált.
Ezt nehéz algoritmusból, piackutatásból vagy kipipált funkciólistából előállítani.
Ezért lett klasszikus a Need for Speed Underground 2
A Need for Speed Underground 2 teszt végére nehéz mást mondani: ez a játék nem tökéletes, de klasszikus.
Klasszikus, mert karaktere volt. Klasszikus, mert a tuningot nem kiegészítőként kezelte, hanem a játék központi részévé tette. Klasszikus, mert Bayview nem csak háttér volt, hanem az élmény egyik főszereplője. Klasszikus, mert egy egész generáció fejében összekapcsolta az éjszakai várost, az utcai versenyzést és a saját autó építésének örömét.
Lehet vitatkozni rajta, hogy a Most Wanted jobb volt-e. Lehet mondani, hogy az első Underground feszesebb élményt adott. Lehet szeretni a modernebb Need for Speed-részeket is. De azt nehéz elvenni az Underground 2-től, hogy volt benne egy nagyon erős életérzés.
Nem azért maradt meg, mert hibátlan volt.
Hanem mert több mint húsz év után is pontosan tudjuk, milyen érzés volt először végiggurulni Bayview neonfényes utcáin egy túltolt, túl hangos, de teljesen saját autónak érzett géppel.
És ez több, mint amit sok mai autós játék el tud érni.
About the Author
