Van egy furcsa érzés, amit egyre több gamer él át az elmúlt években. Elindít egy új AAA játékot, meglátja a brutális grafikát, a hatalmas térképet, a filmszerű átvezetőket, az elképesztő látótávolságot, majd néhány óra múlva mégis azt érzi: üres az egész.
Nem rossz.
Nem bugos.
Nem ronda.
Egyszerűen csak nincs lelke.
Talán ez az egyik legnagyobb probléma, amiről ma a videojáték-ipar túl keveset beszél. A modern open world játékok technológiai szinten soha nem voltak még ennyire fejlettek, mégis rengeteg játékos kezd érzelmileg eltávolodni tőlük. És a legérdekesebb az egészben, hogy sok esetben maguk a játékosok sem tudják pontosan megfogalmazni, mi a bajuk.
Csak érzik.
Belépnek egy gyönyörű digitális világba, ahol minden technológiailag tökéletesnek tűnik, mégis néhány óra után elkezdenek rohanni a küldetések között, unottan nézik a térképet, majd egyszer csak bezárják a játékot, és már nincs kedvük visszatérni.
Ez az érzés ma már elképesztően sok modern open world játékot érint.
A modern open world játékok egy része már inkább rendszer, mint kaland
Régen a nyílt világú játékok különlegesnek számítottak. Amikor a játékos először kilépett egy hatalmas világba, valódi szabadságérzete volt. Nem tudta, mit talál a következő hegy mögött. Nem tudta, milyen történet vár rá egy eldugott faluban. Nem tudta, hogy egy mellékküldetés végül teljesen megváltoztatja-e az élményt.
Ma viszont a játékosok jelentős része már az első órában pontosan tudja, hogyan fog működni a teljes játék.
Felmegy egy toronyra.
Megnyílik a térkép.
Tele lesz ikonokkal.
Kiszed pár tábort.
Craftol.
Lootol.
XP-t gyűjt.
Megismétli ugyanezt harmincszor.
És ez a formula kezd brutálisan kifáradni.
A probléma nem az, hogy kevés a tartalom. Pont az ellenkezője. Sok modern open world játék annyira tele van tartalommal, hogy maga alá temeti a játékost. A világok egy része már nem természetes kalandnak érződik, hanem egy végtelen feladatlistának.
Sok játékos ma már nem felfedezi a világot, hanem kipucolja a térképet.
Ez óriási különbség.
A Ubisoft-formula lassan az egész iparágra hatással lett
Az open world játékok egyik legnagyobb fordulópontja az volt, amikor a Ubisoft-féle struktúra elkezdett dominánssá válni. Torony mászás, térkép tisztítás, checklist alapú gameplay, ismétlődő táborok, ikonvadászat.
Eleinte ez működött. Újnak érződött. Addiktív volt.
Ma viszont rengeteg játékos már az első trailer után felismeri ezt a struktúrát.
És innentől kezdve eltűnik a kíváncsiság.
Ez különösen érdekes azért, mert közben a játékok technológiai minősége folyamatosan javul. A legszebb játékok nextgen grafikával témája pontosan megmutatja, mennyire elképesztő szintre jutott a modern grafika. Path tracing, valósághű fények, filmszerű karakterek, hihetetlen részletesség.
Mégis egyre több játékos érzi azt, hogy hiába gyönyörű egy világ, ha közben nincs benne valódi felfedezés.
Az Elden Ring azért robbant ekkorát, mert nem kezelte hülyének a játékost
Az egyik legjobb ellenpélda az Elden Ring.
Miért lett ennyire meghatározó?
Nem csak azért, mert nehéz volt.
Hanem mert visszaadta a felfedezés érzését.
Nem mutatott meg mindent.
Nem rakott tele mindent ikonokkal.
Nem vezetett végig folyamatosan kézen fogva.
A játékos saját kíváncsiságára épített.
És ez ma már szinte ritkaságnak számít.
Sok modern játék annyira fél attól, hogy a játékos unatkozni fog, hogy folyamatosan ingerelni próbálja:
- marker
- ikon
- event
- popup
- achievement
- loot
- battle pass
- napi feladat
Egy idő után pedig az egész elveszíti a természetességét.
A játékos nem élményeket gyűjt, hanem digitális feladatokat teljesít.
A túlzott realizmus néha megöli a játékélményt
A modern videojáték-ipar megszállottja lett a realizmusnak.
Minden:
- lassabb
- nehezebb
- filmszerűbb
- realisztikusabb
- cinematicabb
És bizonyos ponton ez már a gameplay rovására megy.
Lassú loot animációk.
Túl hosszú mászás.
Automatikus sétáltatás.
Mesterségesen lassított mozgás.
Interaktív átvezetők.
Sok játék ma már inkább próbál filmnek látszani, mint valódi játéknak.
Ez különösen érdekes most, amikor a miért néznek ki valóságosnak a játékok témája körül óriási technológiai fejlődés zajlik. A grafika tényleg elképesztő lett.
Csakhogy közben sok játék elveszítette azt a könnyedséget és játékosságot, ami miatt az emberek eredetileg megszerették a videojátékokat.
A gigantikus világok gyakran mesterségesen vannak széthúzva
A mai AAA játékok marketingje gyakran a méretre épül.
„Nagyobb térkép mint valaha.”
„200 órányi tartalom.”
„Több száz küldetés.”
Csakhogy a játékosok kezdenek rájönni valamire.
A hossz nem egyenlő a minőséggel.
Sőt.
Sok esetben a túl hosszú játékidő kifejezetten rontja az élményt.
A modern open world játékok egy része mesterségesen nyújtja a játékidőt:
- grind
- crafting
- loot farm
- ismétlődő küldetések
- felesleges utazás
- időhúzó mechanikák
És a játékos ezt érzi.
Ezért van az, hogy rengetegen néhány óra után egyszerűen elveszítik a motivációjukat.
Nem azért, mert rossz a játék.
Hanem mert túl sok.
A modern open world játékok mentálisan is fárasztóak lettek
Erről meglepően keveset beszélnek.
A modern videojátékok jelentős része már nem pihentető élmény, hanem információs túlterhelés.
Folyamatos:
- UI elemek
- marker spam
- eventek
- battle pass rendszerek
- napi jutalmak
- crafting menük
- inventory kezelés
- skill tree optimalizálás
A játékos agya gyakorlatilag állandó stimuláció alatt van.
Ez hosszú távon fárasztó.
Nem véletlen, hogy egyre több gamer kezd nosztalgiával gondolni régebbi játékokra. Nem feltétlenül azért, mert objektíven jobbak voltak, hanem mert fókuszáltabb élményt adtak.
A régen tényleg jobb játékok készültek témája pontosan ezért vált ki ennyire erős reakciókat a játékosokból.
Az AI még tovább növelheti ezt a problémát
A következő években az AI egyre nagyobb szerepet kap majd a videojáték-fejlesztésben.
AI NPC-k.
Procedurális küldetések.
Automatikus párbeszédek.
Generált open world rendszerek.
Technológiailag ez lenyűgöző lehet.
De közben sok játékos fél attól, hogy a játékok még személytelenebbé válnak.
Mert az emberek nem végtelen tartalmat keresnek.
Hanem:
- emlékezetes pillanatokat
- karaktereket
- atmoszférát
- valódi érzéseket
Egy AI által generált világ lehet hatalmas, de ha nincs személyisége, gyorsan üressé válik.
És pontosan ez az érzés kezdi utolérni a modern AAA ipart.
A játékosok kezdenek visszavágyni a fókuszált élményekhez
Most már egyre jobban látszik egy érdekes trend.
Sokan kezdenek visszafordulni:
- rövidebb játékok felé
- lineáris élmények felé
- erősebb történetek felé
- karakterközpontú játékok felé
Mert hiába hatalmas egy világ, ha közben nincs benne valódi emlék.
A játékosok többsége évekkel később nem arra emlékszik, hogy hány gyűjthető tárgy volt egy játékban.
Hanem:
- egy jelenetre
- egy karakterre
- egy zenére
- egy atmoszférára
- egy váratlan pillanatra
A legnagyobb videojátékok mindig érzelmeket hagynak maguk után.
Nem csak tartalmat.
A modern open world játékok paradoxona
Soha nem volt még ennyire fejlett a videojáték-ipar.
Soha nem volt még:
- ilyen grafika
- ilyen fénykezelés
- ilyen részletesség
- ilyen motion capture
- ilyen hangdizájn
- ilyen AI technológia
És mégis egyre több játékos érzi azt, hogy valami elveszett.
Talán azért, mert a játékok egy része már nem élmény akar lenni.
Hanem platform.
Egy végtelen rendszer, amelyben a játékosnak minél tovább bent kell maradnia.
Csakhogy a legtöbb legendás videojáték nem azért lett legendás, mert végtelen volt.
Hanem azért, mert volt lelke.
És ezt a játékosok pontosan érzik.
Még akkor is, ha nem tudják mindig megfogalmazni.
About the Author
