Miért voltak nehezebbek a régi játékok? Nem feltétlenül azért, mert minden feladat bonyolultabb volt, hanem mert kevesebb segítséget kaptunk, ritkábban menthettünk, és egyetlen hiba után sokkal többet veszíthettünk.
Három élet, kevés folytatás, ritka mentés. Sok klasszikusban természetesnek számított, hogy egy rossz ugrás után hosszú szakaszokat kellett újrajátszani.
Volt, amelyik valóban komoly ügyességet követelt, és volt, amelyik egyszerűen újra meg újra ugyanoda küldött vissza. A kettőt nem érdemes összekeverni.
Mi is tapasztalatlanabbak voltunk
Amikor először találkoztunk videojátékokkal, még nem ismertük a ma magától értetődő szabályokat.
Nem tudtuk rögtön, melyik fal mászható meg, milyen szín jelzi a fontos tárgyat, vagy mikor készül támadásra egy főellenfél. Ezeket a mintákat hosszú évek alatt tanultuk meg.
Egy tapasztalt játékos ma rengeteg korábbi tudást visz magával. Ismeri a fedezékrendszereket, felismeri a támadás előtti animációkat, és sejti, hogy egy feltűnően tágas teremben hamarosan komoly összecsapás következik.
Gyerekként még egy egyszerű platformjáték szabályait is menet közben kellett megfejteni.
Ezért egy régi játék emléke nemcsak magának a programnak a nehézségét őrzi. Benne van az akkori tapasztalatlanságunk is.
Az arcade gépek öröksége sokáig megmaradt
A régi játékok nehézségét nem lehet megérteni az arcade gépek öröksége nélkül.
Sok pénzérmével működő játék rövid, intenzív menetekre épült. A korlátozott életek, a gyorsuló tempó és a fokozatosan nehezedő pályák újabb próbálkozásokra ösztönözték a játékost.
Az otthoni játékok tervezésére nem kizárólag ez hatott, de több arcade-megoldás hosszú ideig velük maradt.
A három élet, a kevés folytatás, az időkorlát és egy hosszabb szakasz újrakezdése sokáig megszokott része volt a konzolos és számítógépes játékoknak.
Ez nem jelenti azt, hogy minden otthoni címet szándékosan igazságtalanra terveztek. Ezek a megoldások egyszerűen a korszak megszokott játékszabályaivá váltak.
A játékosok sem várták el, hogy elsőre messzire jussanak. A pályák kiismerése, az ellenfelek helyének megtanulása és a hibák fokozatos csökkentése jelentette a fejlődést.
Sok rövidebb játék ismétléssel nyújtotta meg az élményt
A korabeli hardverek tárhelye és memóriája erősen korlátozta a fejlesztőket.
Nem lehetett minden játékot hatalmas világgal, több száz küldetéssel és hosszú átvezető jelenetekkel megtölteni. A rövidebb tartalmat sok cím pontvadászattal, ismétléssel és magasabb nehézséggel tette tartósabbá.
Egy néhány óra alatt végigjátszható program így akár hetekig is leköthetett bennünket.
Nem azért, mert ennyi pálya vagy helyszín volt benne, hanem mert ugyanazokat a szakaszokat újra és újra meg kellett próbálnunk.
Minden nekifutásnál tanultunk valamit. Megjegyeztük az ellenfelek helyét, a csapdák sorrendjét, az ugrások időzítését és a főellenfelek támadásait.
A karakterünk közben nem mindig fejlődött. Mi magunk lettünk pontosabbak.
Ez valódi sikerélményt adott. Amikor végre átjutottunk egy korábban lehetetlennek tűnő részen, tudtuk, hogy a győzelem mögött gyakorlás áll.
A kudarc ára volt igazán magas
Sok régi játékban nem maga az adott akadály volt rendkívül nehéz. Az tette feszültté a helyzetet, hogy egyetlen hiba után hosszú szakaszokat kellett újrajátszani.
Egyes programok egyáltalán nem kínáltak mentési lehetőséget. Mások jelszavas rendszert használtak, vagy csak hosszabb pályák végén lehetett menteni.
Ha egy mai játékban egy elrontott ugrás után néhány másodperccel újra próbálkozhatunk, könnyebb nyugodtnak maradni. Ha ugyanaz a hiba egy hosszabb szakasz megismétlését jelenti, azonnal nagyobb lesz a nyomás.
Óvatosabban játszunk, feszültebbé válunk, és éppen emiatt könnyebben hibázunk újra.
A klasszikusok keménysége gyakran ebből fakadt: nem mindig a feladat volt összetettebb, hanem egy hiba következménye volt súlyosabb.
A nehéz és az igazságtalan nem ugyanaz
Egy jól megtervezett nehéz játék következetes szabályokat használ.
Az ellenfél támadásai felismerhetők, a hibákból lehet tanulni, és a sikerhez szükséges tudás gyakorlással megszerezhető. A vereség fájdalmas lehet, de a játékos érti, mit rontott el.
Az igazságtalannak érződő játék ezzel szemben olyan akadályokat használhat, amelyeket előzetes tudás nélkül alig lehet kivédeni.
Ide tartozhatnak:
- a képernyő széléről vagy azon kívülről érkező támadások;
- előre nehezen felismerhető csapdák;
- következetlen irányítás;
- megbízhatatlan ütközésérzékelés;
- kiszámíthatatlan szabályok;
- túlzott visszalökés veszélyes helyzetekben.
Számos régi játékban a valódi kihívás és az igazságtalan büntetés egyszerre jelent meg.
Egyes pályák komoly ügyességet követeltek. Más részek viszont arra épültek, hogy a játékos előbb belesétáljon a csapdába, majd a következő próbálkozásnál már emlékezzen rá.
Sok mai akciójáték világosabban jelzi a veszélyeket. Egy támadást gyakran animáció, hanghatás vagy más vizuális jel vezet fel.
Ez nem feltétlenül könnyítés. Sokszor csak tisztább kommunikáció.
Néhány klasszikus valóban könyörtelen volt
A Contra, a Battletoads, a Ghosts ’n Goblins és a korai Ninja Gaiden játékok neve nem véletlenül kerül elő, amikor a retro nehézségről beszélünk.
A Battletoads Turbo Tunnel néven ismert motoros szakasza gyors reakciót és pontos memorizálást követelt. A Ghosts ’n Goblins kevés hibát engedett, az első végigjátszás után pedig a próbatétel még nem feltétlenül ért véget.
A Ninja Gaiden ellenfelei gyakran kellemetlen helyeken jelentek meg, a sérülés utáni visszalökés pedig könnyen újabb veszélybe sodorta a karaktert. A Contra sűrű lövedékmintái, gyors tempója és korlátozott életei szintén alapos pályaismeretet kívántak.
Ezek a címek azonban nem jelentik azt, hogy az egész korszak egyformán kegyetlen volt. Régen is léteztek kevésbé büntető, nyugodtabb vagy szabadabb élményt kínáló játékok.
A keményebb programokra egyszerűen jobban emlékszünk.
Egy könnyen teljesített játékból kellemes emlék maradhat. Egy hetekig tartó küzdelemből viszont történet lesz.
A mai játékok sem lettek automatikusan könnyűek
A sűrű mentés és a közeli ellenőrzőpont nem jelenti azt, hogy a mai játékokból eltűnt a kihívás.
Sok újabb cím egyszerűen csökkenti a már teljesített részek fölösleges ismétlését.
Egy nehéz főellenféllel akár több tucatszor is megküzdhetünk, de nem kell minden próbálkozás előtt újrajátszanunk egy teljes pályát. Így közvetlenül azt a helyzetet gyakorolhatjuk, amelynél elakadtunk.
A soulslike játékok kemény, de megtanulható harcokra építenek. A roguelike címek az újrakezdést és az ismétlődő meneteket teszik a játékmenet központi részévé. A kompetitív többjátékos programokban pedig maga az ellenfél jelenti a nehézséget.
Egy játék szabályait meg lehet tanulni, de más játékosok döntései és alkalmazkodása miatt nincs két teljesen azonos mérkőzés.
A mai nehézség tehát nem feltétlenül kisebb. Inkább más formában jelenik meg.
Mitől érezhetünk nehéznek egy játékot?
| A nehézség forrása | Régebbi játékokban gyakran | Mai játékokban gyakran |
| A hiba büntetése | Korábbi szakaszok megismétlése, életvesztés | Gyors visszatérés egy közeli ellenőrzőpontra |
| Információhiány | Kevés magyarázat, kézikönyvre támaszkodás | Oktatórész, napló és egyértelmű jelzések |
| Végrehajtás | Pontos ugrások, gyors reakció, memorizálás | Összetett harcrendszer, időzítés és taktika |
| Beállíthatóság | Kevés személyre szabható segítség | Gyakrabban elérhető nehézségi fokozatok vagy külön állítható segítségek |
A régebbi címek gyakran több területen egyszerre nehezítették a dolgunkat.
Kevés információt adtak, pontos teljesítményt vártak, és egyetlen hiba miatt hosszú részeket kellett újra teljesíteni.
A mai játékok sok esetben legalább ugyanilyen összetett feladatokat kínálnak, de világosabban kommunikálnak, és ritkábban küldenek vissza oda, ahol már egyszer bizonyítottunk.
A hozzáférhetőség nem ugyanaz, mint a könnyítés
A mai játékokban egyre több hozzáférhetőségi beállítás jelenik meg.
Ezek nem feltétlenül teszik könnyebbé a játékot. Sokszor azt biztosítják, hogy eltérő igényű és képességű játékosok is hozzáférhessenek ugyanahhoz az élményhez.
A feliratok, a színvaksági módok, az átalakítható gombkiosztás vagy a vizuális és hangjelzések módosítása nem feltétlenül csökkenti a játék tényleges kihívását.
A nehézségi fokozat és a hozzáférhetőség ezért nem azonos fogalom.
A választható könnyű fokozat önmagában nem csökkenti azok élményét, akik a legkeményebb kihívást választják. Inkább több ember számára teszi elérhetővé ugyanazt a játékot.
Nem véletlen, hogy még ma is sokan kellemetlenül érzik magukat, ha alacsonyabb nehézséget választanak. Pedig a magasabb nehézség önmagában nem teszi értékesebbé az élményt, ahogy azt a Miért ciki könnyű fokozaton játszani? című cikkünkben is megvizsgáltuk.
Régen sem teljesen egyedül játszottunk
Ma néhány másodperc alatt találhatunk végigjátszást, térképet vagy részletes útmutatót.
Régen is léteztek segítségek, csak lassabban jutottak el hozzánk.
Játékmagazinokból, kézikönyvekből, barátoktól vagy ismerősöktől szereztünk tippeket. Egy titkos pálya vagy különleges kód híre szájról szájra terjedt.
Előfordult, hogy csak hetekkel vagy hónapokkal később derült ki: a játékban volt egy könnyebb út, elrejtett tárgy vagy különleges lehetőség.
Ma azonnal hozzáférünk a közösség összegyűjtött tudásához. Emiatt nem biztos, hogy maga a játék lett egyszerűbb. Lehet, hogy mi érkezünk hozzá sokkal több információval.
A segítség másik formáját a fejlesztők által beépített csaláskódok jelentették, amelyek ma már jóval ritkábbak. Ennek okairól a Miért tűntek el a cheat kódok? című cikkünkben írtunk.
Az emlékezetünk a győzelmet őrzi meg
A nosztalgia ritkán őrzi meg pontosan a múlt minden részletét.
Évekkel később nem biztos, hogy minden sikertelen próbálkozásra emlékszünk. Arra viszont igen, amikor végre sikerült továbbjutni.
A sok kudarc utólag egyetlen nagy győzelem történetévé áll össze.
Már nem azt meséljük el, mennyire idegesítő volt újrakezdeni ugyanazt a pályát, hanem azt, hogy végül legyőztük.
Ez az egyik oka annak, hogy a régi játékok ennyire erős nyomot hagynak bennünk. Nemcsak szórakoztattak, hanem próbára is tettek, a siker pedig összekapcsolódott életünk egy adott korszakával.
Ez a kötődés sokszor erősebb, mint maga az emlék pontossága. A jelenséget a Miért emlékszünk ennyire a régi játékokra? című elemzésünkben részletesebben is körbejártuk.
Akkor régen tényleg nehezebbek voltak a játékok?
Bizonyos szempontból igen.
Számos régi játék ritkábban mentett, kevesebb segítséget adott, kevés hibát engedett, és hosszú ismétléssel büntette a kudarcot.
Más szempontból mi is megváltoztunk.
Tapasztaltabb játékosokká váltunk, ismerjük a műfajok szabályait, és néhány másodperc alatt segítséget találhatunk.
A mai játékok sem szüntették meg a nehézséget. Inkább gyakrabban választják külön a valódi kihívást a fölösleges időveszteségtől.
A valódi kérdés ezért nem az, hogy régen vagy ma volt-e nehezebb játszani.
Inkább az számít, hogy a kudarc tanított-e valamire, vagy csak visszaküldött oda, ahol már egyszer bizonyítottunk.
About the Author
