Az M.2 SSD első ránézésre nem az a hardver, amely miatt különösebben aggódnánk a hűtésen. Egy vékony nyák, néhány chip, becsavarozzuk az alaplapba és kész. Aztán ott van egy modernebb PCIe 5.0 meghajtó, amelyen akkora hűtőborda ül, mintha valaki véletlenül egy processzorhűtőt rendelt volna hozzá.
Innen már jogos a kérdés: tényleg szükség van hűtőbordára az M.2 SSD-n, vagy az SSD-hűtők egy része ugyanazt a szerepet tölti be, mint az RGB egy RAM-modulon?
Van olyan SSD, amely remekül elvan az alaplap saját bordája alatt, más meghajtóknál viszont a hűtést már nem érdemes félvállról venni. Ráadásul egy játékra használt PC-ben nem feltétlenül ugyanaz történik a meghajtóval, mint egy SSD-tesztben.
Mi melegszik egy M.2 SSD-n?
Egy NVMe SSD-n ott vannak a NAND flash chipek, egyes modelleken külön DRAM, az adatforgalom jelentős részét pedig a vezérlő intézi. Hő szempontjából főleg ez utóbbi érdekes.
Egy 150 GB-os játék átmásolása, egy nagy állomány kibontása vagy több egymás után futtatott SSD-teszt rendesen meg tudja dolgoztatni a vezérlőt. Ez egészen más terhelés, mint amikor fél órája ugyanazon a pályán lövöldözünk.
Ha a meghajtó eléri a gyártó által meghatározott hőmérsékleti határt, visszaveheti a teljesítményét. Benchmarkban ilyenkor látványosan csökkenhet az átviteli sebesség. Ezt nevezzük thermal throttlingnak.
Nem arról van szó, hogy az SSD mindjárt megsül. Pont azért lassít, hogy ez ne történjen meg.
A Gen5 SSD-knél kezd igazán érdekes lenni a hűtés
A PCIe 4.0 korszakban a hűtőborda már egyáltalán nem szokatlan látvány, de ebből nem következik, hogy minden Gen4 meghajtóra külön hűtést kell vásárolni.
A mai közép- és felsőkategóriás alaplapokon gyakori az M.2 hűtőlemez, alatta hővezető párnával (thermal paddal). Normális házszellőzés mellett ez sok SSD-nek elegendő lehet, főleg ha maga a meghajtó sem tartozik a különösen melegedő modellek közé.
A PCIe 4.0 és PCIe 5.0 SSD-k összehasonlításánál már előjött, mennyire elszaladtak a papíron elérhető szekvenciális sebességek. A gyorsabb PCIe 5.0 meghajtóknál ennek a másik oldalával is találkozunk: egyes modelleknél a megfelelő hűtés már fontos része a használatnak.
Ezért kerül több Gen5 SSD eleve vaskos gyári bordával a boltokba, más modelleknél pedig a gyártó számol azzal, hogy az alaplap vagy egy külön hűtő oldja meg a feladatot.
Persze két PCIe 5.0 SSD sem feltétlenül melegszik ugyanúgy. Már a vezérlő és a fogyasztás is sokat változtat a helyzeten, erre pedig még rájön, milyen házba került a meghajtó és mennyi levegőt kap.
Játék közben egészen más terhelést kap
Az SSD-tesztek egyik csapdája, hogy könnyű a legrosszabb esettel azonosítani a mindennapi használatot.
Elindítunk egy benchmarkot, hosszú ideig terheljük a meghajtót, felmelegszik, majd azt látjuk, hogy hűtőborda nélkül csökkent a teljesítménye. Innen könnyű arra következtetni, hogy játék közben pontosan ugyanez történik.
Csakhogy általában nem CrystalDiskMark fut a háttérben két Counter-Strike kör között.
Egy játék indítása, pályaváltása vagy az adatok streamelése természetesen dolgoztatja a meghajtót, de ez nem feltétlenül jelent hosszú perceken keresztül tartó maximális terhelést.
Más a helyzet, amikor a Steam letölt egy 80–100 GB-os játékot, közben folyamatosan írja és adott esetben kicsomagolja az adatokat, vagy amikor a játékkönyvtár jelentős részét átköltöztetjük az új SSD-re. Ilyenkor már könnyebben kiderül, hogyan viselkedik a meghajtó hosszabb munka alatt.
Egy gamer PC-ben ezért nem az a fő kérdés, hogy egy hűtő nélküli SSD képes-e valamilyen extrém tesztben throttlingolni. Sokkal érdekesebb, hogy normál használat mellett találkozunk-e egyáltalán ezzel.
Ha az alaplapon már van borda, ne fizessünk érte kétszer
SSD-vásárláskor gyakran ugyanazt a meghajtót megtaláljuk hűtőbordával és anélkül. A drágább változat első pillantásra jobb vételnek tűnhet, elvégre kapunk hozzá még egy jókora fémdarabot is.
Pedig előbb érdemes belenézni a gépbe.
| Kivitel | Mikor érdemes ezt választani? |
| SSD hűtőborda nélkül | Ha az alaplap megfelelő M.2 hűtővel rendelkezik |
| Gyári hűtőbordás SSD | Ha nincs alaplapi borda, vagy az SSD saját megoldását használnánk |
| Külön M.2 hűtő | Ha a meglévő hűtés kevésnek bizonyul |
| Aktív M.2 hűtés | Speciális, tartósan nagy terhelésnél; átlagos gamer PC-ben ritkán indokolt |
Ha az alaplapon már ott van egy rendes M.2 hűtő thermal paddal, sok esetben nincs értelme ugyanannak az SSD-nek a drágább, gyárilag bordázott változatát választani. Általában úgyis az egyik megoldás kerül használatba: vagy az SSD saját hűtője, vagy az alaplapé.
A hűtő mérete sem old meg mindent. Egy rosszul szellőző házban hiába kerül egyre nagyobb borda az SSD-re, a felvett hőt valahová továbbra is le kell adnia. Különösen érdekes lehet ez akkor, amikor az M.2 foglalat egy meleg videokártya közvetlen közelében van.
Laptopnál más a helyzet: ott a rendelkezésre álló hely eleve meghatározza, milyen hűtést használhatunk. SSD-cserénél ezért érdemes figyelni a gép eredeti thermal padjára vagy más gyári hőelvezető megoldására is.
A borda miatt önmagában ne vegyünk drágább SSD-t
Új gép építésénél az SSD hűtőbordájának mérete elég hátul lenne a fontossági sorrendben.
A játékra szánt PCIe SSD kiválasztásánál előrébb kerül a megfelelő kapacitás, az ár, a konkrét modell tulajdonságai és az, hogy egyáltalán szükségünk van-e arra a teljesítményre, amiért fizetünk.
Egy régebbi Gen3-as meghajtónál aligha az SSD-hűtésen fog elbukni a gép. Gen4-nél már érdemes ránézni a konkrét modellre és arra, mit kínál hozzá az alaplap. Gen5-nél nincs ilyen egyszerű válasz: ha a gyártó komolyabb hűtést ír elő, azt nem érdemes figyelmen kívül hagyni.
Ha az alaplap saját bordája megfelelő, kevés értelme van pusztán a gyári hűtés miatt felárat fizetni. Egy komolyabb hűtést igénylő Gen5 meghajtónál viszont ezt már a gép összeállításakor bele kell kalkulálni.
Szóval igen, az SSD-hűtőbordának van értelme – csak nem azért, mert minden NVMe SSD titokban kenyérpirító akar lenni.
