Egy erősebb videokártyánál hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy játék közben megjön az étvágya. Feljebb kúszik a fogyasztás, meleg levegő jön a gépházból, a ventilátor pedig idővel úgy dönt, hogy neki is bele kell szólnia az élménybe. Sokáig én is úgy néztem erre, mint a teljesítmény mellékhatására: ha gyors kártyát akarunk, ezt is megkapjuk vele.
Aztán ott van az undervolting, ami kissé felborítja ezt a képet. Ugyanazon típus két GPU-ja között lehet annyi eltérés, hogy az egyik példány kevesebb feszültséggel is képes megtartani azt az órajelet, amelyen gyárilag dolgozik. A gyártó természetesen nem egyesével hangol minden chipet; olyan beállítás kell, amely a sorozat rengeteg darabjával stabil marad. Emiatt maradhat némi mozgástér a saját kártyánkban.
Először azt kell kideríteni, mit bír a saját GPU
Az undervoltingot könnyű összekeverni azzal, amikor egyszerűen visszafogjuk a kártyát. Underclockingnál ténylegesen lejjebb kerül az órajel. Itt inkább az történik, hogy az adott órajelhez keresünk kisebb feszültséget, aztán megnézzük, mit szól hozzá a hardver.
Támogatott Radeon kártyáknál az AMD szoftvere is kínál ehhez beállításokat, NVIDIA GPU-kon pedig gyakran a feszültség–órajel görbével dolgoznak. Maga a kártya amúgy sem egyetlen fix értéken fut. Terheléstől, hőmérséklettől és fogyasztási kerettől függően folyamatosan változtatja az órajelet és a feszültséget, ezért egy undervolt eredményét sem egyetlen számból lehet megítélni.
Én ugyanazzal a játékkal kezdenék, amelyben gyári állapotban már ismerjük a kártya viselkedését. Mennyi az órajel, meddig megy fel a fogyasztás, mennyire pörög a ventilátor, és mi történik a hőmérséklettel húsz-harminc perc után? Utána ugyanaz a jelenet vagy játékmenet sokkal többet mond, mint egy külön kiragadott benchmark.
A hotspotot sem hagynám ki a nézett értékek közül. A hagyományos GPU-hőmérséklet mellett ez mutatja meg a chip egyik legmelegebb pontját, ezért egy finomhangolásnál érdekes összehasonlítási alap. Korábban külön megnéztük, mit jelent a GPU hotspot hőmérséklete, és itt pont azért kerül elő, mert egy alacsonyabb fogyasztású profilnál nem csak a ventilátor hangján lehet észrevenni a változást.
Ha a kártya ugyanazt az órajelet hozza kisebb fogyasztás mellett, már van mit nézni. Ha viszont elkezd visszaesni az órajel, romlik a teljesítmény vagy furcsán viselkedik a rendszer, akkor az adott beállítás nem lett jobb attól, hogy kisebb szám szerepel a feszültségnél.
A kész profilokkal az a baj, hogy nem a mi kártyánkhoz készültek
Undervoltingra keresve gyorsan találni olyan videókat és fórumhozzászólásokat, ahol valaki közli a tuti értékeket: ennyi MHz, ennyi mV, kész. Jó kiindulópont lehet, csak könnyű megfeledkezni arról, hogy a képernyő másik oldalán nem ugyanaz a fizikai chip dolgozik.
Egy beállítás akár tökéletesnek is tűnhet az első tíz percben. Lefut a teszt, nincs grafikai hiba, a hőmérséklet is szebb. Aztán egy másik játék hosszabb terhelés után kidob az asztalra, újraindítja a drivert vagy egyszerűen lefagy. Ilyenkor általában nem kell túlgondolni a dolgot: kicsit vissza kell engedni a feszültséget, és megint használni a gépet.
Pont ezért nem nagyon látom értelmét annak, hogy valaki mindenáron a lehető legkisebb millivoltértéket hajszolja. Ha a profil két-három különböző játékban órákon át rendben működik, a kártya közben hűvösebb és halkabb, akkor már elvégezte azt, amiért hozzányúltunk. Innen további 10–20 mV lefaragása inkább hobbi a hobbin belül.
A stabilitás ellenőrzésénél egyébként hamar előjön, mennyire eltérően tudnak viselkedni a játékok. Egy cím órákig hibátlan lehet, egy másik ugyanazzal a profillal hamarabb előhozza a gyenge pontot. Ezért sokkal többre tartanék néhány rendes játékestét, mint azt, hogy ugyanaz a szintetikus teszt ötször egymás után lefutott.
Néha a legjobb eredmény egyszerűen az, hogy kevésbé halljuk a gépet
Az undervoltingból nem lehet minden kártyára érvényes hőmérséklet- vagy fogyasztáscsökkenést ígérni. A GPU-példány mellett számít a hűtés, a gyári profil, a gépház szellőzése és még az is, milyen meleg van a szobában. Egyik gépen látványos változás jön, a másikon csak valamivel halkabb ventilátort kapunk.
Napi használatban viszont pont ez utóbbi tud sokat számítani. Egy órája játszunk, aztán feltűnik, hogy a gép már nem zúg úgy az asztal mellett, mint korábban. Közben a játék ugyanúgy fut, az órajelek rendben vannak, a fogyasztás pedig lejjebb került. Ilyenkor nincs sok okunk visszatenni a gyári profilt csak azért, mert az volt ott eredetileg.
Ez egyébként vásárlásnál is érdekesebb szempont, mint elsőre látszik. Egy videokártyával nem csak benchmarkokat futtatunk; hosszú időn keresztül együtt élünk a hőtermelésével, fogyasztásával és zajával. A videokártya-vásárlás tipikus hibáinál ezért sem érdemes kizárólag azt nézni, melyik modell oszlopa a leghosszabb egy tesztben.
Ha a kártya gyárilag csendes és hűvös, lehet, hogy az egész undervolting nem több érdekes hétvégi kísérletnél. Egy melegebb, hangosabb modellnél viszont más a helyzet. Ott pár este próbálgatás után könnyen kiderülhet, hogy a gyári profil egyszerűen többet kér a kelleténél.
És valahol itt érdemes abbahagyni. Amikor már nem azért nézzük a görbét, mert javítani akarunk valamin, hanem azért, mert hátha le lehet faragni még öt millivoltot, akkor már rég átcsúsztunk a játékból egy másik játékba.
About the Author
