A Return to Castle Wolfenstein elég gyorsan megmutatja, milyen korszakból jött. B.J. Blazkowicz egy cellából indul, aztán néhány perccel később már fegyverrel a kezében próbál kijutni Castle Wolfensteinből. Nincs hosszú felvezetés vagy különösebben részletes betanítás, egyszerűen elkezdődik a játék.
A korát persze nem tudja letagadni. A karaktermodellek szögletesek, az animációk merevek, és néha az ellenfelek is produkálnak olyan jeleneteket, amelyek ma már inkább viccesek, mint meggyőzőek. Az egyik katona például meglepően sokáig próbált átjutni egy ajtón úgy, hogy közben szemmel láthatóan fogalma sem volt róla, mit csinál.
Az első fél óra után viszont már kevésbé érdekelt a technikai része. Sokkal inkább az, hogy a következő pálya mit fog bedobni.
Katonai FPS, aztán egyszer csak elszabadul minden
Eleinte még nincs semmi különös. Német katonák, őrjáratok, fegyverraktárak és titkos katonai műveletek. Aztán fokozatosan előkerül az okkult vonal, és onnantól már egészen más irányba indul el a történet.
Jönnek a kripták, a kísérletek, az élőhalottak és olyan ellenfelek, amelyeknek egy normális második világháborús FPS-ben semmi keresnivalójuk nem lenne.
Ez leírva könnyen hangozhat nevetségesnek, de a játék soha nem akar történelmi hitelességi versenyt nyerni. Beleteszi a természetfeletti őrületet a háborús környezetbe, és kész. Pont ettől van saját íze.
A kampány közben nem ragad bele ugyanabba a díszletbe. A kastély mellett járunk havas területeken, falvakban, katonai bázisokon, laborokban és föld alatti járatokban is. Ez sokat segít rajta, mert a régi FPS-eknél elég gyorsan fárasztó tud lenni, amikor minden pálya ugyanannak a hosszú folyosónak érződik.
Itt azért vannak olyan részek is, ahol simán el lehet nézni egy ajtót vagy egy továbbvezető útvonalat. Ha nem vesszük észre, a játék nem siet a segítségünkre. Pár perc kóválygás könnyen benne van.
Néha bosszantó, de legalább nem érzi úgy az ember, hogy egy villogó nyíl vezeti végig az egész pályán.
A lövöldözés még mindig meglepően rendben van
A fegyverkezelésnél számítottunk a legnagyobb csalódásra, ehhez képest pont ez az egyik része, ami még mindig jól működik.
A rendszer egyszerű, gyors és közvetlen. A Thompson közelről kellemes, a Mauser távolabbról sokkal kényelmesebb, a géppisztolyokkal pedig simán lehet agresszívebben haladni. A mozgás könnyű, a fegyverváltás gyors, és az összecsapások sem húzódnak feleslegesen.
Belépünk egy szobába, ott van néhány katona, és pár másodperc alatt eldől, ki reagált jobban.
Az ellenfelek viselkedése persze változó. Néha egész jól mozognak, fedezéket keresnek vagy gránátot dobnak, máskor teljesen értelmetlen döntéseket hoznak. Ezek a hibák ma jobban látszanak, de nem annyira zavaróak, hogy tönkretegyék a harcokat.
Magasabb nehézségen ráadásul nem lehet mindent ész nélkül megoldani. Ha rossz helyen állunk meg vagy több irányból kapjuk a tüzet, gyorsan elfogy az életerő.
A lopakodás már jóval problémásabb
Vannak küldetések, ahol a játék azt várja, hogy csendben haladjunk. Őrjáratok, riasztók és hangtompítós fegyverek is előkerülnek, de ez a rész sokkal kiszámíthatatlanabb.
Az ellenfelek érzékelése nem mindig következetes. Van, hogy olyan helyzetben vesznek észre, ahol nehéz megérteni, hogyan sikerült, máskor meg egy elég komoly balhéra sem reagálnak különösebben.
Ez azért zavaró, mert nem mindig lehet eldönteni, hogy mi hibáztunk-e, vagy egyszerűen ilyen a rendszer.
Ha lebukunk, legtöbbször még mindig ki lehet lőni magunkat a helyzetből, úgyhogy a játék nem büntet annyira keményen, mint például a Project I.G.I. bizonyos küldetései.
És őszintén szólva sokszor jobban is áll neki a lövöldözés.
A természetfeletti pályák jobban öregedtek, mint vártuk
A kriptás, föld alatti részeknél számítottunk arra, hogy ennyi év után már inkább kínosak lesznek.
Nem lettek azok.
Nyilván nem különösebben félelmetesek, de a hangulatuk megmaradt. A katonai objektumok után egészen más érzés lemenni a sötét járatokba, ahol más ellenfelek jönnek, más a tempó, és az egész környezet sokkal nyomasztóbb.
A játék ettől még nem lesz túlélőhorror. B.J.-nél továbbra is van elég fegyver ahhoz, hogy ne kelljen sokáig menekülni semmi elől.
Viszont ezek a részek szépen megtörik a kampányt, és pont elég furcsák ahhoz, hogy ne olvadjanak össze a katonai pályákkal.
A látványon már nem érdemes vitatkozni
Technikailag a Return to Castle Wolfenstein nagyon öreg.
A modellek egyszerűek, az arcok merevek, a textúrák alacsony felbontásúak, és a kültéri pályák néha meglehetősen üresnek hatnak.
Viszont a helyszíneknek még mindig van karakterük. A kastély, a havas területek, a laborok és a kripták jól elkülönülnek egymástól, ezért nem az az érzésünk, hogy ugyanazt a környezetet járjuk újra és újra.
Valami hasonló miatt lehet ma is elővenni a Half-Life-ot. Nem azért, mert jól néz ki, hanem mert a pályái és a hangulata még mindig felismerhető.
Ami elsőre szokatlan, később inkább előny
A játék nem szakítja meg állandóan önmagát.
Nincsenek hosszú átvezetők minden második küldetés előtt, és B.J. sem kommentál folyamatosan mindent, ami történik.
Kapunk egy feladatot, elindulunk, és a játék többnyire hagy játszani.
Elsőre ez kicsit puritánnak hat, főleg újabb FPS-ek után. Pár óra után viszont már inkább azt éreztük, hogy jóval kevésbé töri meg a tempót.
Nem minden pálya hibátlan, és vannak részek, ahol a kóválygás vagy a lopakodás simán próbára teszi a türelmet. Ettől még a kampány ritkán ül le hosszabb időre.
Megéri elővenni?
Ha valaki csak újabb FPS-ekkel játszik, lesz pár dolog, ami zavarni fogja. A pályák néha kevés segítséget adnak, a lopakodás bizonytalan, az MI pedig tud látványos hülyeségeket csinálni.
Ezeket nem érdemes elhallgatni.
Ami viszont még mindig megvan, az a gyors lövöldözés, a változatos pályák és az a furcsa katonai-okkult hangulat, amitől a Return to Castle Wolfenstein nem olvad bele a korszak többi lövöldéjébe.
Ha valaki szereti a régi PC-s FPS-eket, ezt még mindig simán érdemes elővenni.
A hibáival együtt is.
- Project I.G.I. retro teszt: https://nightgamer.hu/project-i-g-i-retro-teszt-es-velemeny/
- Half-Life retro teszt: https://nightgamer.hu/megeri-meg-jatszani-a-half-life-fal/
