„Mivel eredetileg ipari formatervezéssel foglalkozom, a Rubik-kockát örök riválisomnak tekintem.”
Ezt nem egy mostani interjúban mondta. Még 96-ban, Kenji Enónak. Akkor, amikor a szakma épp azon vitázott, hogy az RPG-k viszik-e el a jövőt, és minden veterán fejlesztő átült szerepjátékot csinálni.
Miyamoto akkor az N64-gyel ment a PS1 ellen. 3D már PS1-en is volt, viszont a Mario 64 mutatta meg, milyen szabadon mozogni analóggal.
Ipari formatervezőként gondolkodott. Nem játékban, hanem tárgyban. Olyan tárgyban, ami magyarázat nélkül érthető, de nem fejted meg egy délután alatt. Nincs patch, nincs QoL update, mégis évtizedekig ott van a polcon.
A nem- játékosoknak csinálni játékot
A mondat második fele a lényeg. Miyamoto szerint a nagy kihívásuk az, hogy olyan terméket csináljanak, ami meglepi a nem gamereket is.
Miyamoto nem azt mondta, csináljunk még hardcoreabb N64 akciójátékot. Azt mondta, alig van aki egyáltalán bevállal egy N64 akciójátékot, a veteránok mind átmentek RPG-re. Ők meg minden játékkal új vevőket akarnak fogni.
Ez nem marketingduma. Ez a Wii, a DS, a Switch logikája tíz-húsz évvel előre.
Ezért adta tovább Mariót és Zeldát
Ugyanebben a beszélgetésben nevetve mondta, hogy igaza van mindenkinek, aki szerint csak folytatásokat csinálnak. És hogy szeretne eljutni oda, ahol a franchise-okat a fiatalabbakra bízhatja, az idősebbek meg azt csinálnak, amit akarnak.
Pontosan ez történt. A Zelda Eiji Aonuma kezébe került, a Mario mögött egyre inkább Yoshiaki Koizumi vitte a prímet. Miyamoto meg elment Pikmint ültetni. Meg Wii Musicot vezényelni. Ma meg inkább a filmjeik arca, mint a napi játékfejlesztésé.
Sokan ezt hanyatlásnak látják. Szerintem meg konzekvens. Ha a riválisod egy kocka, akkor nem a következő open world méretét akarod megverni. Hanem kitalálni a következő kockát.
A Nintendo remake-láza is innen érthetőbb. Amikor arról írtunk, hogy a Nintendo már nem mer újat kitalálni, pont ez volt a tét: a biztonságos múlt vagy a kockázatos meglepetés. Miyamoto fejében a meglepetés mindig többet ért.
És ha belegondolsz, a sárga kazettás korszak is erről szólt. Nem volt tutorial, nem volt waypoint. Megtanultad a mintát. Mint egy kockánál. A miért voltak nehezebbek a régi játékok cikkben is ez jön elő: a kudarc ára volt nagy, nem a feladat bonyolultsága.
Miyamoto 73 évesen is ezt keresi. Nem azt, hogy jobb legyen a textúra. Hanem hogy valaki, aki sosem játszott, megálljon és azt mondja: hűha.
