Belépsz játszani, aztán ledolgozod a napi műszakot – a battle pass csapdája
Este fél tíz. Végre leülsz a gép elé, felkapod a fejhallgatót, és mennél néhány laza meccset. Nem rankedet, nem olyan tryhard kört, ahol már a bemelegítésnél úgy markolod az egeret, mintha a világbajnoki döntő utolsó pályája jönne. Csak játszanál egy órát.
A főmenü viszont már összeállította a programot.
Három napi küldetés. Két heti kihívás. Egy hamarosan lejáró event. A battle passből hiányzik még néhány szint, a sarokban pedig úgy villog az új jutalom, mintha személyes sértésnek venné, ha otthagyod.
Két órával később kilépsz.
Arra, amihez eredetileg kedved volt, alig maradt húsz perc.
„Csak gyorsan letudom a napi feladatokat”
Kevés mondat vitt már el ennyi estét.
Elindítod a Call of Dutyt, a Fortnite-ot, a Diablo IV-et vagy a Destiny 2-t, és megfogadod, hogy csak gyorsan kipörgeted az aznapi feladatokat. Három meccs, húsz ölés egy adott fegyvertípussal, egy event, pár ezer XP. Papíron negyedóra.
Az első meccsen valamiért nem számolja rendesen a kihívást. A másodikra olyan pálya jön, ahol az előírt fegyver nagyjából annyit ér, mint egy vajazókés egy Dark Souls-bossharcban. A harmadik körre már semmi kedved az egészhez, de csak nem hagyod félbe, amikor majdnem kész.
A jutalom végül felvillan.
Megkönnyebbülsz. Aztán kilépsz.
Nem azért maradtál bent, mert jó volt játszani. Azért, hogy eltűnjön egy sáv a menüből. A meccsekből alig maradt valami, csak az érzés, hogy végre le van tudva.
Ez már nem igazán kikapcsolódás. Inkább adminisztráció, csak táblázatok helyett skinek villognak a képernyőn.
Senki nem kötelez rá. Persze
Mindig akad valaki, aki erre rögtön rávágja: „Nem muszáj megcsinálni.”
Technikailag igaza van.
A dev-ek nem jelennek meg az ajtódban, ha kihagysz egy estét, és a fiókodat sem törlik azért, mert a szezon végén csak a hetvenedik szintig jutottál. Bármikor mondhatod azt, hogy ennyi volt, ma inkább mással játszol.
Csakhogy ezek a rendszerek nem nyílt kényszerrel működnek.
A battle passért már fizettél. Az esemény három nap múlva véget ér. A skin később talán nem tér vissza. A haverok előrébb járnak. Discordon mindenki az új fegyvert próbálgatja. Redditen közben már megy a szokásos vita arról, hogy tényleg broken lett-e, vagy csak ismét elszaladt a hype.
Délután még azt mondtad, ma mást indítasz el. Este mégis ott vagy.
Nem feltétlenül maga a játék hiányzik. Az zavar, hogy lemaradhatsz valamiről.
Régen egyszerűen ott folytattuk, ahol abbahagytuk
A grindolást nem a battle pass találta fel. Régi RPG-kben és MMO-kban is komplett hétvégék tűntek el alapanyaggyűjtéssel, ritka tárgyak hajszolásával vagy azzal, hogy még egy szintet kipréseljünk a karakterből.
Ugyanazokat a köröket futottuk újra meg újra. Egy idő után már kívülről tudtuk, melyik ellenfél hol áll, mikor fordul be a következő sarkon, és melyik ládából nem esik ki az a nyomorult tárgy, amelyért az egészet csináljuk.
Mégis ment még egy kör.
A különbség az volt, hogy senki nem számolta vissza az időt. Ha egy hétre félretetted a játékot, a küldetés ott maradt. A keresett fegyver nem vált elérhetetlenné kedden délelőtt tízkor. Nem kaptál értesítést arról, hogy már csak tizennyolc órád van „élni a lehetőséggel”.
A mai grind mellé odakerült a határidő. Ettől válik az egész sokkal fárasztóbbá, mert már nemcsak haladni akarsz, hanem időre kell haladnod.
Amikor már nem azt választod, amit élvezel
Egy lövöldében kapsz egy feladatot: szerezz öléseket egy olyan fegyverkategóriával, amelyet egyébként messziről kerülsz. Nem illik a pályához, nem fekszik a játékstílusodhoz, és három körön át úgy mozogsz vele, mintha rossz loadouttal spawnoltál volna.
A játék jól fut. Nincs FPS drop, a framerate sem esik szét, a csapat sem dobja el az első rossz kör után az egészet.
Csak unalmas.
Mégis végigcsinálod, mert kell az XP. A jutalom pedig egy fegyverdísz, amelyet valószínűleg soha nem fogsz feltenni.
Itt csúszik át a játék valami furcsa min-maxingba. Már nem a buildedet optimalizálod, hanem a szabadidődet. Megnézed, melyik feladat ad több tapasztalati pontot, melyik módban lehet gyorsabban haladni, és melyik fegyver lett op az utolsó patch után.
Egy idő után már nem azt kérdezed, mihez lenne kedved.
Azt nézed, mi éri meg.
A casual játékos nem készenléti egység
Aki napi öt-hat órát játszik, annak egy battle pass gyakran gond nélkül teljesíthető. Aki viszont munka, család, más hobbik vagy sima hétköznapi fáradtság mellett ül le esténként egy órára, az hamar úgy érzi, hogy folyamatosan le van maradva.
Pedig néha tényleg csak ennyit akarunk:
- menni pár meccset a haverokkal;
- kipróbálni egy új karaktert vagy fegyvert;
- kóborolni egy nyílt világban;
- játszani anélkül, hogy közben a haladásjelzőt figyelnénk.
Nem minden este akarunk rankedet mászni. Nem mindenki szeretné fejből tudni, melyik build számít éppen metának. Néha csak autóznál egyet a GTA V-ben, elkavarodnál Night City utcáin, vagy építenél valami teljesen értelmetlent a Minecraftban.
Ez nem lustaság, és nem skill issue. Egyszerűen így néz ki a szabadidő.
És akkor beírnak a haverok
Az online játékok legjobb pillanatai továbbra sem a battle pass jutalmai.
Hanem amikor az utolsó másodpercben megfordítotok egy elveszettnek tűnő kört. Amikor valaki akkora rage quitet tol, hogy még másnap is azon röhögtök. Amikor egy raid végén mindenki beleordít a mikrofonba, mert a sokadik próbálkozásra végre lement a boss.
Ezekért jó belépni.
Csakhogy a társaság nyomást is rak rád. Ha kihagysz egy hetet, mire visszatérsz, megváltozott a meta, más a felszerelés, a többiek pedig olyan rövidítéseket dobálnak, mintha egy katonai eligazítás közepére estél volna.
Néha csak azért ülsz be egy estére, mert nélküled nincs meg a teljes csapat. Már a főmenüben érzed, hogy igazából semmi kedved hozzá, de nem akarod te lenni az, aki miatt borul minden.
A meccsek lemennek. Talán még nevettek is párszor. Ettől még végig ott marad benned, hogy azon az estén valami teljesen mást csináltál volna.
Nem maga a battle pass a gond
Egy battle pass adhat plusz célt, jutalmazhatja az aktív játékot, és életben tarthat egy közösséget. Jól is működhet, amikor a haladás természetesen jön játék közben, és nem kell külön beosztást készíteni hozzá.
A probléma ott kezdődik, amikor a kihagyást bünteti.
Sokkal korrektebb az a rendszer, ahol a feladatok később is teljesíthetők, a haladás nincs egyetlen játékmódhoz láncolva, és nem kell minden este jelenléti ívet aláírni. Az sem baj, ha egy jutalomért grindolni kell. Csak hadd döntsem már el én mikor van hozzá kedvem.
A P2W megoldások, az időkorlátos csomagok és a mesterséges sürgetés nem lesznek kevésbé idegesítőek attól, hogy szép animációval jelennek meg a boltban. Egy jó rendszer nem nézi állandóan az órát, és nem próbálja elhitetni veled, hogy egy kihagyott skin miatt történelmi pillanatról maradsz le.
Hagyd ki egyszer
Ne gyűjtsd be a napi jutalmat.
Ne lépj be csak azért, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Engedd el azt a skint, amelyről pontosan tudod, hogy két nap múlva már nem fog érdekelni. Ne játssz olyan módot, amelyet utálsz csak azért, mert több XP-t ad.
Elsőre furcsa lesz. Talán még bosszant is.
Másnap viszont rájössz, hogy nem történt semmi. A fiókod megmaradt, a haverok továbbra is felhívnak, és az a virtuális matrica sem hiányzik annyira, mint előző este gondoltad.
A jó játék után egy őrült meccsre, egy erős történetre vagy egy közös röhögésre emlékszel.
Ha viszont csak arra, hogy elkészült a napi lista, akkor azon az estén nem te döntötted el, mivel töltöd az idődet.
A játék döntötte el helyetted.
About the Author
