Na szóval szeptember elsején kijött ez a VGC-interjú Andy Robinsontól, és már az első mondatnál megálltam.
Hideki Kamiya. Igen, az a Kamiya, aki rendezte az eredeti Resident Evil 2-t. Most a Clovers élén ül, és azt mondja, kéne egy nem ijesztő opció a jövő Resident Eviljeibe.
Miért? Mert szerinte a Capcom csapata annyira immunis lett a saját horrorjára, hogy már fel sem fogja, mennyire durva, amit kirak a képernyőre. Ő maga a Resident Evil Requiemet sem tudta végigvinni emiatt, pedig kíváncsi volt Leon visszatérésére Raccoon Citybe. Egyszerűen túl ijesztő volt neki.
Bevallom, ezen kicsit felkuncogtam. A pali, aki miatt egy generáció félt a Lickerektől, most nem bír végigmenni egy új RE-n.
A félelem nem egy kapcsoló a menüben
Kamiya ötlete legalább annyira szürreális, mint maga a helyzet. Papírzacskó a zombik fejére, vér off, kellemes hangulatvilágítás. És halál komolyan mondja. Száz százalékig.
Értem a szándékot. Tényleg. Csak a horror nem így működik.
Nem olyan, mint a motion blur, amit első indításnál kikapcsolsz. A Resident Evilben a félelem maga a játékmenet. Ha kevés a lőszer, máshogy mész be egy szobába. Ha sötét van és hallasz valamit a hátad mögött, nem rohansz. Megállsz. Figyelsz.
Ez nem egy sima lövölde, ahol átszaladsz a folyosón és szétkapcsolod a spawnokat headshottal. Itt a félelem döntéseket hozat veled. A régi részek pont ezért működtek. Nem kellett mindent az arcodba tolni. Elég volt egy sötét folyosó, egy hang, és az az érzés, hogy talán inkább vissza kéne fordulni.
Ha ezt kiveszed, mi marad? Egy Resident Evil a legfontosabb fegyvere nélkül. Mint egy souls-játék immortal móddal. Technikailag működne. Csak minek?
Amikor a készítő már nem érzi, mit csinált
És szerintem itt van az a rész, ami miatt nem lehet csak legyinteni.
Kamiya maga mondja, az eredeti RE-t és a RE2-t kívülről fújja. Neki nincs meglepetés. De eltelt közel harminc év.
Ma már nem pár poligonból összerakott zombit látsz. Hanem fotorealisztikus arcokat, részletes sérüléseket, olyan hangdesignt, ami önmagában többet dolgozik, mint egy jumpscare.
A fejlesztő meg ugyanezt a jelenetet nézi huszadszor tesztelés közben. Ő már azt látja, hogy el van csúszva az animáció. Te meg először látod sötétben, és dobod a kontrollert. Ez óriási különbség.
Kamiya szerint a csapat pont ezért vesztette el az érzékét, mennyire ijesztő, amit csinál. Állítása szerint személyesen is mondta nekik, ők meg nem értették, mire gondol. A nosztalgia elad, de közben egyre durvább cuccot kell letenni az asztalra, hogy hasson.
Bayonetta után miért ne lehetne Resident Evil?
Ezért hozza fel a Bayonettát is. Ott ő csinálta a Very Easy Automatic módot azoknak, akik nem akartak tryhard módon nekimenni. A Bayo 3-ban meg a Naïve Angel Mode-ot, ami visszavett a szexuális tartalomból.
A logika védhető. Ha azt le lehet tekerni, a horrort miért ne? Csak egy pont után már nem hozzáférhetőbbé teszed a játékot. Hanem kivágod belőle azt, ami miatt működik. Ahogy a modern játékok nehézségéről szóló vitában is kijött, a segítség akkor jó, ha választható, nem ha eltünteti az élményt.
OFF gomb helyett, inkább csúszkák
Én nem akarom elintézni annyival, hogy git gud.
Felirat, kontraszt, színvak mód, átalakítható irányítás. Ezek ma már alapok. Egy horrorban is lehetne helye finomhangolásnak.
Csak én nem egy nagy kövér HORROR OFF gombra gondolnék. Inkább csúszkákra. Kevesebb vér. Visszafogottabb torzulás. Tompább hangok. Ritkább jumpscare.
Aki érzékenyebb, így végigvinné a sztorit. Aki meg a full élményt akarja, felhúzza maxra és jöhet a menet.
Mert a kérdés nem az, tudunk-e még ijesztőbb játékot csinálni. Tudunk. Hanem az, oda merjük-e adni neked a döntést, mennyi rémálmot bírsz el anélkül, hogy közben a készítők saját magukat nerfelnék.
És szerintem egy Resident Evil lehet hozzáférhetőbb. Csak közben maradjon olyan, amitől a sötét folyosón még mindig inkább visszafordulsz. Különben tényleg csak egy jól kinéző séta lesz Raccoon Cityben.
