Miért ugyanaz ma szinte minden játék?
Van egy érzés, amit ma rengeteg játékos átél, mégis kevesen beszélnek róla őszintén. Megjelenik egy új AAA játék. A trailerek látványosak, a grafika elképesztő, a marketing mindenhol ott van, az első órákban pedig tényleg úgy érzed, hogy valami nagy dolog érkezett. Aztán telik pár nap, és furcsa üresség marad utána. Nem azért, mert rossz lenne a játék. Nem azért, mert bugos. Nem azért, mert technikailag gyenge. Hanem azért, mert valahol mélyen már játszottál vele korábban. Talán tízszer is.
Ez az érzés ma sokkal erősebb, mint néhány évvel ezelőtt. A modern videojáték-ipar elképesztő technológiai szintre jutott, mégis egyre több játékos mondja azt, hogy a játékok kezdenek összefolyni. Ugyanazok a nyitott világok, ugyanazok a térképek, ugyanazok a küldetésstruktúrák, ugyanazok a crafting rendszerek, ugyanazok a harcrendszerek és ugyanazok a biztonságosan megtervezett élmények jelennek meg újra és újra.
Miközben a grafika szinte fotórealisztikus lett, sok játék elvesztette azt a különleges identitást, ami miatt évekkel később is emlékeztünk rájuk. Ez ma a modern gaming egyik legnagyobb problémája, és valószínűleg a következő években még súlyosabb lesz.
A modern AAA ipar elkezdett félni a kockázattól
A videojáték-ipar mára brutális méretű üzletté nőtte ki magát. Egyetlen nagy költségvetésű játék fejlesztése már könnyedén kerülhet több százmillió dollárba. Ebben a környezetben a kiadók egyre kevésbé akarnak kockáztatni.
Régen egy új játék könnyebben lehetett furcsa, egyedi vagy akár megosztó. Ma viszont a legtöbb nagy projekt mögött üzleti elemzők, marketingcsapatok és pénzügyi döntések állnak. A cél nem az, hogy valami különleges szülessen. A cél az, hogy minél kevesebb játékos utasítsa el a terméket.
Ez vezetett oda, hogy rengeteg modern játék ugyanazokat a bevált elemeket használja.
A fejlesztők pontosan tudják, hogy:
- a nyitott világ működik
- a toronymászás működik
- a loot rendszer működik
- a battle pass működik
- a crafting működik
- a térképen szétszórt ikonok működnek
- a biztonságos történetmesélés működik
Ezért újra és újra ugyanazokat a rendszereket építik fel más grafikával.
A technológia fejlődött, a kreativitás viszont sokszor visszalépett
Ez az egyik legérdekesebb paradoxon a modern gamingben.
A technológia elképesztő szinten áll. A karaktermodellek valósághűek. Az animációk filmszerűek. A világítás már szinte valódi. A modern renderelési rendszerek olyan szintet értek el, amit néhány éve még elképzelni sem lehetett.
A mai játékokban alkalmazott technológiák, például a ray tracing vagy a path tracing már szinte valóságközeli megjelenítést adnak. A Nightgamer korábban is részletesen foglalkozott azzal, hogyan alakítja át a modern grafikát a sugárkövetés és a fotorealisztikus megjelenítés a path tracing és ray tracing közötti különbségekről szóló elemzésben.
A probléma nem a technológiával van.
A probléma az, hogy sok stúdió elkezdte a látványt a kreativitás fölé helyezni.
Rengeteg játék ma elképesztően néz ki, de alig hagy nyomot az emberben. Gyönyörűek, de személytelenek. Technológiai demonstrációk, nem pedig emlékezetes világok.
A modern open world játékok sokszor csak mesterségesen nagyok
A modern játékdizájn egyik legnagyobb problémája a mesterséges tartalomnyújtás.
Sok mai open world játék térképe hatalmas, mégis üresnek érződik. A játékos órákon keresztül lovagol, autózik vagy sétál, miközben ugyanazokat az aktivitásokat ismétli.
Banditatábor.
Gyűjthető tárgy.
Mellékküldetés.
Crafting alapanyag.
Újabb ikon a térképen.
Ez rövid ideig működik, mert az agy jutalomként kezeli az állandó haladást. Hosszú távon viszont fárasztóvá válik.
Sok játék ma nem valódi tartalommal növeli a játékidőt, hanem ismétlődéssel.
Ezért érzik egyre többen azt, hogy hiába hatalmasak a modern világok, mégsem olyan emlékezetesek, mint régebben egy jóval kisebb játék.
Az egyedi identitás kezd eltűnni
Régen sok játékot néhány másodperc alatt fel lehetett ismerni.
Egy Half-Life teljesen más érzést adott, mint egy Deus Ex.
Egy Warcraft teljesen más világ volt, mint egy Diablo.
Egy Max Payne hangulata összekeverhetetlen volt bármivel.
Ma viszont sok modern játék ugyanazokat a rendszereket használja:
- ugyanaz a HUD filozófia
- ugyanaz a karakterfejlődés
- ugyanaz a loot rendszer
- ugyanaz a crafting
- ugyanaz az open world struktúra
- ugyanaz a cinematic kamera
- ugyanaz a túlmagyarázott tutorial rendszer
A játékok elkezdtek elveszíteni egy fontos dolgot: a karakterüket.
A játékok ma túlzottan biztonságosak
A modern AAA játékok többsége nem akarja, hogy a játékos frusztrálódjon, elveszzen vagy megakadjon.
Elsőre ez pozitívnak hangzik, de van egy komoly mellékhatása.
A játékok egy része túlzottan kontrollálttá vált.
Minden:
- ki van jelölve
- be van magyarázva
- fel van villantva
- automatikusan meg van mutatva
A játékos sokszor már nem felfedez, hanem végrehajt.
A régebbi játékok gyakran jobban bíztak a játékos kíváncsiságában. Nem fogtak folyamatosan kezet. Emiatt sokkal erősebben megmaradt az élmény.
A modern grafika néha elveszi a fantázia helyét
Ez egy nagyon érdekes pszichológiai jelenség.
Minél közelebb kerülnek a játékok a valósághoz, annál kevesebb teret hagynak a játékos képzeletének.
A régebbi játékok technikai korlátai miatt az agy sok mindent automatikusan kiegészített. Emiatt bizonyos világok sokkal nagyobbnak, titokzatosabbnak vagy hangulatosabbnak érződtek.
Ma viszont a játékok mindent megmutatnak.
Mindent részletesen kidolgoznak.
Mindent realisztikussá tesznek.
Paradox módon ez néha csökkenti a varázslatot.
A Nightgamer korábban is foglalkozott azzal, hogy miért néznek ki valóságosnak a modern játékok, de a realizmus önmagában még nem garantálja az emlékezetes élményt.
A live service modell teljesen átalakította a játékdizájnt
A modern gaming egyik legnagyobb változása, hogy rengeteg játék már nem egyszeri élményként készül.
A cél:
- minél hosszabb játékidő
- napi visszatérés
- battle pass aktivitás
- mikrotranzakció
- retention
- engagement
Ez teljesen más dizájnfilozófiát eredményezett.
Sok játék már nem arra épül, hogy emlékezetes legyen.
Arra épül, hogy ne tedd le.
Ez óriási különbség.
A modern játékok egy része pszichológiai rendszerekkel próbálja fenntartani a figyelmet:
- napi jutalmak
- időlimitált események
- mesterséges grind
- FOMO mechanikák
Ez rövid távon működik.
Hosszú távon viszont sok játékos érzi azt, hogy elfáradt.
A játékosok sem ugyanazok már
Fontos kimondani azt is, hogy nem csak az ipar változott meg.
A játékosok is.
A modern ember figyelme teljesen szét van szedve:
- TikTok
- YouTube Shorts
- folyamatos online jelenlét
- Discord
- stream kultúra
- állandó információáradat
Sok játékos ma már nehezebben merül el hosszú időre egyetlen világban.
Ezért a stúdiók egyre gyorsabb dopaminlöketekre optimalizálnak.
Gyors jutalom.
Gyors fejlődés.
Gyors akció.
A lassabb, mélyebb élmények emiatt háttérbe szorulnak.
Miért emlékszünk mégis jobban sok régi játékra?
Ez nem puszta nosztalgia.
A régebbi játékok gyakran:
- merészebbek voltak
- kevésbé voltak optimalizálva tömegre
- erősebb identitással rendelkeztek
- kockázatosabb ötleteket vállaltak
- kevésbé féltek attól, hogy valaki nem fogja szeretni őket
Pont emiatt lettek emlékezetesek.
Egy játék akkor tud igazán nyomot hagyni, ha van karaktere. Ha nem akar mindenkinek megfelelni.
A modern AAA ipar viszont sokszor pontosan ezt próbálja elkerülni.
Van még remény az egyedi játékokra?
Szerencsére igen.
Az indie piac jelenleg kreatívabb, mint valaha.
Sok kisebb stúdió mer:
- furcsa lenni
- újítani
- kísérletezni
- egyedi világokat építeni
Emellett néhány nagyobb fejlesztő is kezdi felismerni, hogy a játékosok kezdenek belefáradni az egyforma élményekbe.
A következő évek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a gaming ipar képes lesz-e visszatalálni az egyediséghez.
Mert hiába lesznek a játékok még szebbek, még realisztikusabbak és még technológiaibbak, ha közben elveszítik azt az érzést, ami miatt annak idején megszerettük ezt az egész világot.
És talán pontosan ez az oka annak, hogy ma egyre több játékos érzi úgy:
a modern játékok technikailag lenyűgözőek, mégis egyre nehezebb igazán beleszeretni bármelyikbe.
About the Author
