Valami furcsa történt a videojátékokkal
Egyre több gamer érzi ugyanazt, még akkor is, ha nehezen tudja pontosan megfogalmazni. Megjelenik egy új AAA játék, elképesztően néz ki, brutális a grafika, filmszerűek az animációk, valósághűek a karakterek, mégis pár hét múlva szinte teljesen eltűnik az emlékezetből. Közben vannak 10-15 éves játékok, amelyek technikailag már rég elavultnak számítanak, mégis a mai napig ikonikusnak érződnek.
És ez nem egyszerű nosztalgia.
Valami valóban megváltozott a modern gaming világában.
A játékok ma technológiailag fejlettebbek, mint valaha. Unreal Engine 5, path tracing, AI alapú animációk, fotorealisztikus textúrák, filmszerű motion capture rendszerek. Papíron minden fejlődött.
Mégis egyre több játékos érzi azt, hogy a modern játékok egy része furcsán steril, túl tiszta, túl tökéletes és valahogy „műanyag”.
Mintha minden ugyanabból a vizuális sablonból készülne.
Az Unreal Engine 5 elkezdte egyformává tenni a játékokat
Az Unreal Engine 5 technológiai szempontból elképesztő ugrás volt a játékipar számára. A kisebb stúdiók is képesek lettek olyan látványvilágot létrehozni, ami néhány évvel ezelőtt még csak a legnagyobb AAA fejlesztőknek sikerült volna.
De ennek lett egy komoly mellékhatása is.
A játékok elkezdtek vizuálisan összefolyni.
A modern Unreal Engine 5 projektek nagyon gyakran ugyanazokat a technikai megoldásokat használják:
- ugyanaz a motion blur
- ugyanaz a filmes kamera
- ugyanaz a hideg fényelés
- ugyanaz a depth of field
- ugyanaz a cinematic színvilág
- ugyanaz a túl részletes felületkezelés
Ezért van az, hogy rengeteg modern játék első ránézésre lenyűgöző, de pár óra után már nehéz megkülönböztetni őket egymástól.
Régen egyetlen képkockából felismerted a Bioshock világát. Ugyanez igaz volt a Borderlandsre, a Dishonoredre vagy akár a World of Warcraftra is.
Mindegyiknek saját karaktere volt.
Ma viszont rengeteg modern AAA játék ugyanazt a steril fotorealisztikus irányt követi.
A modern játékok túl tiszták lettek
A régebbi videojátékok sokszor sokkal karakteresebbek voltak vizuálisan.
Nem azért, mert technológiailag jobbak lettek volna.
Hanem mert mertek egyediek lenni.
Merészebb színeket használtak.
Karakteresebb textúrákat.
Túlzó világítást.
Egyedi művészeti stílust.
A modern játékok egy része viszont:
- szürkés
- steril
- túl realista
- túl filmes
- túl tiszta
És emiatt sokszor minden összefolyik.
A játékos agya ráadásul elképesztően gyorsan hozzászokik a hiperrealista látványhoz. Egy idő után már nem vált ki érzelmi reakciót a brutális textúra vagy a valósághű árnyék.
A hangulat viszont igen.
És pontosan ez az, amit sok modern játék elveszít.
A túlzott realizmus lett az új probléma
A modern gaming ipar egyik legnagyobb megszállottsága a realizmus lett.
Minden:
- filmszerű akar lenni
- valósághű akar lenni
- fizikailag pontos akar lenni
- mozifilmként akar működni
Csakhogy a videojáték nem ugyanaz, mint a valóság.
A régi játékok sokszor azért maradtak emlékezetesek, mert mertek stilizáltak lenni. Saját vizuális identitásuk volt. Egyedi atmoszférájuk volt.
A modern AAA játékok egy része viszont annyira ragaszkodik a fotorealizmushoz, hogy közben elveszíti saját arcát.
Ez különösen jól látszik több modern open world játéknál is.
Az Assassin’s Creed Shadows technológiailag elképesztő. A világ gyönyörű. A fények lenyűgözőek. Mégis rengeteg játékos írja azt, hogy valami furcsán steril az egész élmény.
Ugyanez a jelenség sokaknál előjött a Hellblade 2 kapcsán is. A grafika döbbenetes, mégis sokszor inkább tech demónak érződik, mint valódi videojátéknak.
A túl sok effekt elkezdte megölni a karaktert
A modern játékok tele vannak:
- chromatic aberrationnel
- film grainnel
- motion blurrel
- lens flare effektekkel
- depth of fielddel
- kamerarázkódással
Ezeket eredetileg azért találták ki, hogy filmesebb legyen az élmény.
Viszont sok fejlesztő túlzásba vitte.
Egy pont után a játék már nem saját vizuális identitással rendelkezik, hanem úgy néz ki, mint egy CGI technológiai demonstráció.
És ez hatalmas különbség.
A videojátékok régen sokkal felismerhetőbbek voltak. Elég volt egyetlen képet látni, és rögtön tudtad, melyik játék világát nézed.
Ma viszont rengeteg modern játék ugyanazzal a steril vizuális filozófiával készül.
A Cyberpunk 2077 megmutatta, mi a különbség a technológia és a hangulat között
A Cyberpunk 2077 technológiailag még ma is az egyik leglenyűgözőbb videojáték. Path tracing mellett bizonyos jelenetek már szinte fotórealisztikusak.
Viszont érdekes módon a játék legerősebb részei nem technológiaiak.
Hanem hangulatiak.
Night City azért működik, mert:
- saját identitása van
- saját atmoszférája van
- saját színvilága van
- saját karaktere van
Nem csak azért emlékezetes, mert brutális a ray tracing.
Ez óriási különbség.
A Cyberpunk 2077 PC teszt élmény és teljesítmény cikk is jól mutatja, hogy a technológia önmagában még nem teremt maradandó játékélményt.
Az AI és az automatizált assetek tovább erősítik az egyformaságot
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap:
- textúragenerálásban
- assetkészítésben
- animációkban
- környezetépítésben
Ez gyorsabb fejlesztést tesz lehetővé.
Viszont közben eltűnik az emberi kéz nyoma.
Régen sok játékban érezni lehetett a fejlesztők kreatív döntéseit. Ma rengeteg nyílt világ algoritmikusan épül fel. A világok nagyobbak lettek, de sokszor üresebbnek érződnek.
Ez az egyik oka annak is, hogy egyre több gamer szerint a modern open world játékok elvesztették a lelküket.
A technológia fejlődött.
A személyiség viszont sok esetben háttérbe szorult.
A ray tracing paradoxona
A ray tracing technológia elképesztő.
A probléma nem maga a technológia.
Hanem az, amikor minden játék ugyanazt a hiperrealista világítást próbálja használni.
Régen a fejlesztők sokszor „csaltak” a világítással:
- irreális fényforrásokat használtak
- művészi árnyékokat alkalmaztak
- hangulatot építettek
Ma a fizikai pontosság lett az elsődleges cél.
Viszont a művészet nem mindig a pontosságtól működik.
A Path tracing vs ray tracing különbség témája is jól megmutatja, hogyan változott meg a videojátékok vizuális filozófiája.
A játékosok kezdenek visszavágyni a karakteresebb grafikára
Az egyik legérdekesebb trend, hogy egyre több játékos kezd érdeklődni:
- stilizált grafikák
- retro inspirációk
- PS2 korszak hangulata
- kézzel festett textúrák
- egyedi art direction iránt
Ez nem véletlen.
A játékosok egy része kezdi megunni az egyforma hiperrealista látványt.
És itt jön az igazán érdekes kérdés:
Lehet, hogy nem a grafika lett rosszabb.
Hanem egyszerűen elveszett belőle a személyiség?
Lehet, hogy a játékosok is hibásak?
Erről nagyon kevesen beszélnek.
A játékosok évek óta azt követelik:
- legyen realisztikusabb
- legyen részletesebb
- legyen filmszerűbb
- legyen nextgen
A stúdiók pedig pontosan ezt kezdték gyártani.
A probléma az, hogy egy pont után minden ugyanabba az irányba kezdett fejlődni.
A marketing ma sokszor nem a hangulatról szól.
Hanem:
- ray tracingről
- 8K textúrákról
- AI frame generationről
- path tracingről
- hiperrealista fényekről
Közben viszont háttérbe szorult:
- a vizuális identitás
- a karakter
- az egyedi világépítés
- a művészeti stílus
És lehet, hogy most kezdjük megérezni ennek az árát.
A modern játékok néha túl tökéletesek ahhoz, hogy emlékezetesek legyenek
Ez elsőre furcsán hangzik, mégis rengeteg gamer pontosan ezt érzi.
A túlzott realizmus sokszor:
- steril
- kiszámítható
- hideg
- érzelemmentes
Az emberi agy viszont a karakteres dolgokra emlékszik.
Ezért marad emlékezetes egy stylized világ.
Ezért működik egy egyedi színvilág.
Ezért maradnak ikonikusak bizonyos régi játékok.
Nem azért, mert technológiailag jobbak voltak.
Hanem mert volt saját arcuk.
A jövő valószínűleg nem csak a még realisztikusabb grafika lesz
A következő évek egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogy a játékipar merre indul tovább.
Még több realizmus?
Még több AI?
Még pontosabb fények?
Még filmszerűbb animációk?
Vagy végre visszatérünk az egyedi vizuális identitásokhoz?
Mert egy pont után a technológia önmagában már nem teremt élményt.
Lehet akármilyen fejlett egy engine vagy akármilyen brutális a ray tracing, ha közben minden játék ugyanúgy kezd kinézni, akkor a játékos fejében az egész összemosódik.
Talán ezért érzik ma olyan sokan, hogy a modern játékok gyönyörűek.
Mégis furcsán üresek.
És talán ezért vágyik vissza ennyi gamer arra az időszakra, amikor egy játék nem csak technológiai demonstráció volt, hanem valódi karakterrel rendelkező világ.
About the Author
