Van az a pillanat, amikor ránézel egy hírre, elolvasod, aztán visszagörgetsz, hogy biztos jól értetted-e. Nálam ez pont ilyen volt.
A Sony és a Microsoft most azt kéri az amerikai bíróságokon, hogy utasítsák el azokat a csoportos kereseteket, amik szerint a fogyasztóknak is járna visszatérítés a korábbi konzolár-emelések után. A vásárlók azzal érvelnek:
„ha a cégek a vámok miatt emeltek, majd visszakapják a vámot az államtól, akkor miért csak ők járnak jól?„
Hogyan indult a vám-botrány?
A történet 2025-ben indult, amikor az USA olyan vámokat vezetett be, amelyek az elektronikai importot is érintették. A Sony és a Microsoft ezután emelt árat hardvereken és kiegészítőkön. Aztán jött a fordulat. A Legfelsőbb Bíróság 2026. február 20-án a Learning Resources v. Trump ügyben kimondta, hogy az IEEPA nem jogosította fel az elnököt ilyen vámok kivetésére. Ez nyitotta meg az utat a befizetett összegek visszaigénylésére.
Erre a Sony júliusban arról tájékoztatta a befektetőket, hogy 508 millió dollár vám-visszatérítést vár az amerikai kormánytól. A cég szerint a visszatérítés nagy része a játék üzletágat érinti, és ez már az első negyedéves eredményben is látszott. A Game & Network Services üzletág működési eredménye 37 százalékkal nőtt, részben ennek köszönhetően.
Na itt vakargatja meg a fejét a gamer vagy is én biztos. Mert közben amerikai vásárlók pont a vámokkal indokolt áremelés idején vettek drágábban konzolt. Most meg azt hallják, nekik ebből nem jár vissza semmi.
„Azt veszed amit az árjegyzéken látsz”
A Sony ezzel a klasszikus jogi válasszal érvvel. A fogyasztó egy meghirdetett piaci árat látott, kifizette, megkapta a terméket. Ebből szerintük nem következik jogalap az utólagos pénzkövetelésre.
Azt is vitatják, hogy egyáltalán bizonyítható lenne, az áremelés mekkora része származott konkrétan a vámokból. Szerintük az árazást egyszerre befolyásolja az infláció, az árfolyam, az alkatrészárak, a logisztika, a konkurencia és a kereslet.
Ez egyébként életszerű. Egy konzol árát senki nem úgy számolja, hogy gyártási költség plusz vám egyenlő végső ár. Sokkal mocskosabb játék ez.
De pont ezért fáj nekünk fogyasztóknak. Ha egy áremelést részben vagy egészben a vámokkal indokolsz, majd később visszakapod az ezekhez kapcsolódó összegeket, a vásárlók joggal kérdezhetit: „ebből miért nem jut vissza hozzá is?”
Erre épülnek a keresetek. A felperesek szerint a cégek kétszer profitálhatnak ugyanabból a helyzetből: először a magasabb fogyasztói árból, aztán a kormányzati visszatérítésből. Fontos: ezt a bíróság még nem állapította meg, ez egyelőre a felperesek érvelése.
A Microsoft hasonlóan érvel egy Washington államban indított perben. Szerintük nincs igazságtalanság abban, hogy a vásárló kifizette a meghirdetett Xbox-árat és megkapta az Xboxot.
Itt válik el a jogi és az erkölcsi kérdés. Lehet, hogy nincs automatikus jogi kötelezettség visszaadni egy korábbi áremelést. De attól még a vásárló érezheti úgy, hogy nem fair. A kettő nem zárja ki egymást.
A Sony és a Microsoft nem az első ezen az úton.
Nintendo már júliusban hasonló indítványt nyújtott be a vám-botrányban. Szerintük a vásárlóknak nincs jogosultságuk a visszakapott vámokra, és az árazás nem úgy működik, hogy minden termékhez hozzáadnak egy vámfelárat. Volt ahol maga viselte a költséget, máshol szelektíven emelt.
Vagyis a három nagy most egy irányba mutat: a visszatérítés a vállalaté, nem automatikusan a vásárlóé.
Ezért érdekesebb ez az ügy annál, mint hogy „Sony rossz”. Ha a bíróság kimondja, hogy nincs visszafizetési kötelezettség, azzal azt is elfogadja, hogy egy cég árat emelhet bizonyos piaci körülmények között, majd egy későbbi költség-visszatérítésből profitálhat anélkül, hogy vissza kellene adnia belőle.
Ez nem feltétlenül jogellenes, de fogyasztóként precedens, hasonlóan a PlayStation Store perhez. Főleg egy olyan iparágban, ahol a konzolok ára eleve egyre magasabb, és ahol nem olyan egyszerű azt mondani, kérek egy másikat. Ha PlayStationt akarsz, PlayStationt veszel. Platformot váltani nem olyan, mint mosógépet cserélni.
A végén marad a furcsa helyzet. A cégek nem azt mondják, hogy nem kaptak vissza pénzt. Azt mondják, nem kötelesek továbbadni.
Hogy a bíróság ezt elfogadja-e, még kérdés. De játékosként ez már nem az 50 vagy 100 dollárról szól. Hanem arról, hogy amikor egy költség felmegy, azt mindig megérzi a pénztárcánk. Amikor eltűnik, már kevésbé egyértelmű, kihez kerül vissza.
És ez elég érdekes game mechanic.
